Délután vihar, éjjel mínusz 10 fok is lehet
Nem túl szép idővel búcsúzik a március.
Nem éppen tipikus tavaszi időjárást kapunk a hét első felében.
Két dologra hívjuk fel olvasóink figyelmét: maradjanak otthon és fűtsenek.
15-20 fok, napsütés zápor – az ablakon keresztül.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéseinek megbízhatóságát is befolyásolja a járványhelyzet miatt csökkenő repülőgépforgalom.
Végre véget ér a havas időjárás a Dél-Dunántúlon is, a keleti országrészben már 18 fok is lehet.
Néhány napra visszatérnek a téli közlekedési körülmények, nem árt óvatosabban vezetni. A Magyar Közút is reagál, valamint a járványhelyzetnek is kiemelt figyelmet szentel.
Megérkezett a hidegfront: többfelé 15 fokkal hidegebb volt szombat délután, mint pénteken, volt, ahol az ég is dörgött.
Szombaton még 20 Celsius-fok is lehet, vasárnapra viszont már a 10 fokot sem éri majd el a hőmérséklet.
Pénteken helyenként még 20 foknál is melegebb lesz, míg vasárnap néhol már csak plusz 1 fokig melegszik fel a levegő.
Azt már eddig is sejtették a tudósok, hogy a Föld geometriájában bekövetkező változásnak köze lehet a jégkorszakok változásának. Most egy lépéssel közelebb kerültek a feltételezés igazolásához.