Kivártak a vásárlók a magas árak miatt, őrület jöhet húsvét előtt a boltokban
Akciókkal is próbálják növelni a forgalmat az áruházláncok.
Akciókkal is próbálják növelni a forgalmat az áruházláncok.
MTI
MTI
hvg.hu
Sok a panasz a tavaly, fix áron megkötött energiaszerződésekre: a cégek most eszmélnek, milyen rosszul jártak, amikor túl korán elfogadták a kereskedők ajánlatát, vagy mert nem hagytak más választást számukra a közvetítő cégek. Most rohannak a pénzük után, de rendre lepattannak a kereskedőkről. Ezt már a vállalkozói szövetség, a VOSZ sem nézi tétlenül, ahol bíznak az egyeztetésekben, de ha ezek nem hoznak eredményt, akkor akár a peres utat sem zárják ki a kirívó aránytalanságok megszüntetése érdekében.
hvg360
Viszont 0,9 százalékkal még így is nőttek a fogyasztói árak februárhoz képest.
MTI
A bundás kenyér után a hagymaleves az új luxusétel Magyarországon, és messze még a drágulás vége. De vajon véget ér jövő hónapban az árstop? És indokolt Orbán Viktor optimizmusa? Március végén újból bevásároltunk a vasárnapi ebédre, és mi jóval borúlátóbbak vagyunk, mint a miniszterelnök.
Csak januárban 20 százalékkal drágult a hazai paradicsom. A termesztők költségei is jócskán megugrottak: az energiáért, a műtrágyáért, és a munkaerőért is mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. Péter Mihály üllési gazdaságában folyamatos fejlesztésekkel védekeznek az emelkedő költségek ellen: napelemek fedezik a gazdaság áramigényének felét, megújuló termálvízzel biztosítják a fűtést, klímakompjúter ellenőrzi a hőmérsékletet és a páratartalmat. Üllés környéken is valaha virágzott a háztáji fóliázás, az uniós belépés után a legtöbb kistermelő azonban ezeket a fejlesztéseket nem tudta meglépni. A Deutsche Welle riportja.
DW
Tavaly nagyot nőtt az új autók ára Magyarországon, most fél évig stagnálás várható, azt pedig még nem látni, ősszel mi lesz. A hiányjelenségek megszűntek, és a vonzó finanszírozási konstrukciók is.
Több tényező együtt dönti el, hogy mennyit fizetünk a húsvéti ünnepen fogyasztott füstölt húsárukért a boltban. A miniszterelnök európai manőverei áttételesen felelnek azért, hogy épp hány forintot kérnek egy euróért, az euró-forint árfolyam pedig akkor is hat a sertéshús-piacra, ha a magyar húsgyártó a magyar disznótenyésztőtől veszi meg a sonkára valót.
Fenntartja a magas alapkamatot a monetáris tanács, a gazdaságfejlesztési tárca azonban ott lazít a szigoron, ahol csak tud. A jegybank elnöke továbbra is hevesen bírálja a kormányt, a kamatról döntő testület viszont két olyan tagot kap, akik hangsúlyozták, hogy Matolcsy György nem a főnökük.
Kételkedik a gazdaságkutató abban, hogy az év végére lecsökkenhet egy számjegyűre az áremelkedés mértéke.
hvg.hu
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke ezzel együtt erre a nehéz feladatra vállalkozik. A jegybank nem változtatott rendes havi kamatdöntésén az alapkamaton, és a mostani fájdalmas infláció mérséklődésével is legfeljebb az év második felében számol.
hvg.hu
A rászorulók pénzbeli támogatást, a közszférában dolgozók béremelést kapnak a drágulás ellensúlyozására a lisszaboni kormánytól.
MTI
MTI
hvg.hu
Oroszországban sohasem volt könnyű a kis- és középvállalkozások élete, s az Ukrajna elleni orosz invázió hatására tovább romlott a szektor helyzete. A kilátások sem jók: miközben a konfliktus még jó ideig ki fog tartani, s a Kreml elsősorban a nagyvállalatokat igyekszik életben tartani.
A Jobbik szétosztaná a magas infláció miatt szenvedők, rászorulók között az állam 1500 milliárdos extrabevételét „cicomaberuházások” helyett. A kormányzat szerint az emberek és a családok így is kapnak éppen eleget, és van munkájuk.
hvg.hu
Mi jó ideje írjuk össze az árakat az élelmiszerboltokban, de az infláció csak nem szorult vissza. Bezzeg ha a versenyhatóság teszi!
hvg.hu
Az alapanyagok drágulása csak az egyik tényező, ami az inflációt befolyásolja.
hvg.hu
10-15 százalékos drágulásra számít a Cukrász Ipartestület.
hvg.hu
Az infláció és az élelmiszerek drágulása már lassulni kezdett, de még mindig olyan extrémen nagy, hogy a kormány nem engedi meg magának az árstopok kivezetését. A kormányinfón elhangzottak alapján valószínű, hogy még néhány hónapig maradnak a rögzített árak.
Sztojcsev Iván
Nyugaton főleg utazásra, Keleten inkább a rezsi kifizetésére adósodott el a lakosság.
hvg.hu
18,2 százalék volt februárban az élelmiszerek inflációja az Egyesült Királyságban. Magyarországon 47 százalékos, ami nem csak a britnél sokkal magasabb, de a többi uniós országénál is.
hvg.hu
Nyugati szomszédunknál magánkézben van a helikopteres mentés, a szolgáltatók olykor indokolatlan esetben is így viszik le az embereket a hegyről – de a költségek a mostani síszezonban alapból is emelkedtek. Közben az infláció a síbiztosításokat is elérte, átlagosan 50 ezer forinttal többet fizetnek a bajba jutottaknak a biztosítók, mint egy évvel ezelőtt.
hvg.hu