#ingatlan


Mészáros Lőrinc tavat vett
 

Mészáros Lőrinc tavat vett

A Bicske határában álló tavas telelkre valaha golfcentrumot és luxusvillákat álmodtak, de a tervet a válság felülírta. A telek egy részét 2012-ben 2,8 milliárdért próbálták eladni. A felcsúti polgármester cége tavaly ősszel szerezte meg a területet.

hvg.hu hvg.hu

RTL: A II. kerületben is voltak gyanús ingatlaneladások
 

RTL: A II. kerületben is voltak gyanús ingatlaneladások

Az ötödik kerületihez kísértetiesen hasonló módszerekkel adott el ingatlanokat a II. kerületi önkormányzat. Az üzlethelyiségeket bérlők szintén 30 százalék kedvezményt kaptak, és ugyancsak előfordult, hogy a kedvezményt tovább adták egy másik, nem sokkal korábban megalakított cégnek. A második kerületi fideszes önkormányzatnál is azt mondták, mint korábban az ötödik kerületinél, hogy minden törvényes volt ezekben az ügyekben – hangzott el a keddi RTL Híradóban.

hvg.hu hvg.hu

Eladná a lakását? Erre számíthat most a piacon
 

Eladná a lakását? Erre számíthat most a piacon

Tavaly 20 százalékkal több, 105 ezer használt lakást adtak el Magyarországon, mint egy évvel korábban, az áremelkedés területtől függően 4-5 százalék volt – közölte saját adataira hivatkozva az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat.

MTI MTI

A sivatagba paterolják az illegális építkezőket
 

A sivatagba paterolják az illegális építkezőket

Egyiptomban úgy próbálják megoldani a lakáshiányt, hogy eddig nem beépített területekre, a sivatagba nyomulnak be a cégek, és ott építenek hatalmas épületkomplexumokat. A jellemzően a szegényebb rétegek számára épülő házak minden bizonnyal nem az ingatlanok csúcsát jelentik majd, ám sokak számára ez is minőségi ugrást jelent majd.

hvg.hu hvg.hu


100 milliós hasznot hozott egyetlen belvárosi bolt a Fehérvár FC-hez köthető cégnek
 

100 milliós hasznot hozott egyetlen belvárosi bolt a Fehérvár FC-hez köthető cégnek

Két Károly körúti üzlethelyiséghez jutott hozzá egy 2010-ben bejegyzett cég rendkívül alacsony négyzetméteráron. A kerület ráadásul 30 százalékos kedvezménnyel is megajándékozta őket, ami még az előző bérlő vételi szándéka miatt járt nekik. Az ingatlanbizniszen nyertes cég ügyvezetője ugyanaz a nő, akit korábban adócsalásért elítéltek, és a Fehérvár FC-nek is ügyvezetője volt. A két helyiségben ma Spar üzlet működik.

hvg.hu hvg.hu

Az ingatlan.com megvette az iroda.hu-t
 

Az ingatlan.com megvette az iroda.hu-t

A lakossági ingatlanhirdetéssel foglalkozó ingatlan.com üzemeltetője, az Arkon Zrt. a kereskedelmi ingatlanszektor online médium, az iroda.hu megvásárlásával bővítette portfólióját – közölte a felvásárló cég.

MTI MTI


Itt a vége a válságnak az ingatlanpiacon
 

Itt a vége a válságnak az ingatlanpiacon

Meglepően magas, közel 10 ezer ingatlan adás-vétellel zárta az évet az ingatlanpiac decemberben. Budapesten pedig a tavalyi utolsó negyedévben a 2008-as, válság előtti árakon keltek el az ingatlanok.

hvg.hu hvg.hu

Draskovics korábbi telkét reklámozzák Orbánnal
 

Draskovics korábbi telkét reklámozzák Orbánnal

Draskovics Tibor egykori igazságügyi és rendészeti miniszter háza állt annak a teleknek egy részén, amelyet ötletesen azzal hirdetnek, hogy a „miniszterelnöki rezidencia közelében” található. A kétszintes miniszteri épületnek azonban ma nyoma sincs, mert hat évvel ezelőtt leégett – tudta meg a hvg.hu. Az új tulajdonos azóta hadakozik a biztosítóval, hogy több százmillió forintos követelését megkaphassa.

Cs. B. Cs. B.

Juhász: Jócskán áron alul adott el egy üzlethelyiséget az V. kerület
 

Juhász: Jócskán áron alul adott el egy üzlethelyiséget az V. kerület

A piaci ár töredékéért adott el az V. kerületi önkormányzat egy Október 6. utcai, 200 négyzetmétert éppen el nem érő üzlethelyiséget – közölte Juhász Péter. Az ellenzéki politikus szerint a környéken akár 700-800 ezer forintot is elkérnek az üzletek négyzetméteréért, itt viszont 154 ezer forintra jött ki az ár.

hvg.hu hvg.hu



Nem mondott igazat az RTL Klub az V. kerület szerint
 

Nem mondott igazat az RTL Klub az V. kerület szerint

Valótlanságot állított az RTL Klub csütörtök esti Híradója az V. kerületben eladott ingatlanokról – közölte a kerületi önkormányzat. A csatorna a műsorban azt állította, Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó unokatestvérei is jól jártak két V. kerületi ingatlan eladásakor.

hvg.hu hvg.hu



És akkor még az utolsó bőrt is lehúzzák rólunk
 

És akkor még az utolsó bőrt is lehúzzák rólunk

Fizetős M0-s, elfogadták a jövő évi költségvetés fő számait, büntethetik a Tescót, illetve az Auchant, az OBI-nál leépítések jönnek, a Spar trükkösen cselezi ki a kormányt, a Széchenyi Banknál pedig jókorát buktak a betétesek. Emellett pedig krimibe illően robbanthattak olajvezetéket 2008-ban. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Ha túl sokat hiányzik a gyerek az oviból, ugrik a családi pótlék
 

Ha túl sokat hiányzik a gyerek az oviból, ugrik a családi pótlék

Ha túl sokat hiányzik majd a gyerek igazolatlanul az óvodából, akkor szüneteltethetik a családi pótlék folyósítását. A magánnyugdíjpénztáraknál emellett csak jövő év szeptemberében nézik meg, hogy megvolt-e a 70 százaléknyi fizető tag az elmúlt fél évben, az állam pedig odaad ingyen egy csomó ingatlant az egyházaknak a törvényalkotási bizottság 2015-ös költségvetéshez benyújtott összegző módosító javaslata szerint.

hvg.hu hvg.hu

Költözhet a Magyar Telekom, nagy üzlet van készülőben
 

Költözhet a Magyar Telekom, nagy üzlet van készülőben

Új budapesti központba költözhet a Magyar Telekom, arról, hogy hol és mennyiért épülne fel a központ, ma dönthet az anyacég Deutsche Telekom igazgatósága – értesült a napi.hu. A tét a beszámoló szerint egy megközelítőleg 40 milliárd forintos megbízás. A társaság a cikk megjelenése után úgy reagált, tényleg vizsgálják a kötlözést, de erről döntés csütörtökön még nem várható.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI