#innováció

A kínaiak ezt is másképp csinálják: startup, csak visszafelé működik
 

A kínaiak ezt is másképp csinálják: startup, csak visszafelé működik

Van olyan, nagyon is működőképes modell, ami nem az egyéni ötlettől juttatható akár a világsikerig, hanem éppen fordítva. Úgy, hogy az inger a vélt, feltételezett igény felől érkezik, és azt sok-sok pénzzel megtámogatva kapacitál a rendszer a megfelelő ötlet megalkotására. Az eredmény így is ugyanaz: innovációs bomba és dinamikus fejlődés. Ez a kínai recept.

Szabó M. István (Shenzhen, Kína) Szabó M. István (Shenzhen, Kína)



10 innováció, ami felforgathatja életünket
 

10 innováció, ami felforgathatja életünket

Pár másodperc alatt többszörösére nyíló asztal, üvegből könnyen kicsusszanó ketchup, origamiszerűen kinyíló ajtó, a fal felé beforduló wc – mind olyan innovációk, melyek elképzelhető, hogy egy nap majd alapjaiban változtatják meg mindennapi életünket.

hvg.hu hvg.hu

Egy csavarhúzó, négy nap, és kész a ház
 

Egy csavarhúzó, négy nap, és kész a ház

Egy csavarhúzóval alig négy nap alatt össze lehet szerelni és négyzetméterenként 200 euróba kerül. Na vajon mi ez? Nem, nem egy Ikea-bútor, hanem egy ház, mégpedig egy igen kedvező energiafogyasztással rendelkező épület. A dél-franciaországi Marseille-ben működő Multipod Studio már két éve azon dolgozik, hogy a könnyűszerkezetes épületkonstrukciót tökéletesítsék, egyelőre ugyanakkor még csak két épületet sikerült felhúzniuk. A hvg.hu a koncepció egyik megálmodójával, Corentin Thiercelin építésszel készített interjút.

Nagy Gergő Nagy Gergő

Dől a pénz az innovatív kisvállalkozásokhoz
 

Dől a pénz az innovatív kisvállalkozásokhoz

Évente 25 millió eurós új uniós forrás nyílik innovatív kis- és középvállalkozásoknak, így ebben az évben 500 innovatív projekt juthat egyenként 50 ezer eurós támogatáshoz az uniós Horizont 2020 program keretében meghirdetett KKV Eszköz révén. A kutatás-fejlesztési háttér vagy innovációs tapasztalat nemcsak a cégeknél, de a pályázatírók oldalán is komoly előny lehet.

hvg.hu hvg.hu



Csendes forradalmat vezényelnek az akkumulátoriparban
 

Csendes forradalmat vezényelnek az akkumulátoriparban

Az összes olyan iparági területen ahol fontos, hogy az eddigieknél jobb paraméterű lítium akkumulátorokat használhassanak (az elektromos autó ipartól az energiatároló berendezéseket ipari méretben használó területekig) komoly változást idézhet elő, hogy német kutatók és mérnökök biztonságosabb és hosszabb ideig használható e-cellák használatát készítik elő a világban. Sőt: széria érett a dolog.

hvg.hu hvg.hu

A kínaiak már okospálcikával esznek
 

A kínaiak már okospálcikával esznek

Ódzkodik a kínai kajától, mert nem tudja mit eszik meg? A Baidu kínai internetes keresőóriás okos evőpálcikáival nem kell aggódnia, mert azok kimutatják az élelmiszerek esetleges szennyezettségét, savasságát vagy éppen kalóriatartalmát is.

hvg.hu hvg.hu




Magyarország egyetlen esélye a innováció
 

Magyarország egyetlen esélye a innováció

A magyar gazdaság innovációs képessége megfelelő ahhoz, hogy az ország sikeres legyen, és az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználása Magyarország számára soha nem látott kitörési pontot jelenthet.

MTI MTI



A Google innovatívabb, mint az Apple
 

A Google innovatívabb, mint az Apple

Míg korábban az Apple volt a leginnovatívabb vállalat, ma a Google az innováció forrása – ezt mondta a CNBC-nek adott interjújában Walter Isaacson, Steve Jobs életrajzírója.

hvg.hu hvg.hu

„A mai álom holnap nevetség tárgya lesz, holnapután pedig valóság
 

„A mai álom holnap nevetség tárgya lesz, holnapután pedig valóság"

A technológiai fejlődés trendjeinek egy része viszonylag könnyen megjósolható, de a gazdasági és pláne a társadalmi következmények sokkal kevésbé. Az szinte biztos, hogy aki az innovációs gyorsvonatról most lemarad, az végleg kieshet a versenyből. Bőgel Györgyöt, a CEU Business School tanárát kérdeztük a belátható és a megjósolhatatlan jövőről.

Szabó M. István Szabó M. István


5 újítás, ami 5 éven belül mindent megváltoztat
 

5 újítás, ami 5 éven belül mindent megváltoztat

Az online vásárlók visszatérnek a boltokba, az osztálytermek velünk tanulnak, digitális testőrök védik személyazonosságunkat, az orvosok a DNS-ünket fürkészve javasolnak terápiát, a városok pedig a lakók igényei szerint alakítják át működésüket. Ilyen lesz az életünk öt év múlva, legalábbis az IBM szerint.

hvg.hu hvg.hu