Kamala Harris autokraták és diktátorok közé sorolta Orbán Viktort Stephen Colbert műsorában
Szerinte Donald Trump azért kedveli Putyint és a hozzá hasonló politikust, mert hízelegnek neki.
Szerinte Donald Trump azért kedveli Putyint és a hozzá hasonló politikust, mert hízelegnek neki.
Emőke, aki bűnelkövető fiatalok pártfogó felügyelőjeként járt először a bagi cigánytelepen és Tamás, aki a Fibonacci-spirált tetováltatta magára, hogy sose feledje a helyes arányok fontosságát. Egy jogász-szociálpedagógus, aki olyan Magyarországról álmodik, ahol mindenki születésétől függetlenül minőségi oktatáshoz juthat, és egy mérnök, akinek a cége magyar vállalatként elsőként szerezte meg a Google Cloud premier partneri státuszát. Egy realista álmodó, akinek a szülői mentorprogramon túl már a jövő szakpolitikusi képzésére is van terve, és egy menedzser, akinek az az álma, hogy a vállalatot az amerikai tőzsdére vigye. Dr. Both Emőke, a BAGázs Egyesület alapítója és Szatmári Tamás, a felhős technológiával és adatelemzéssel foglalkozó Alíz Technologies Kft. ügyvezetője. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.
Tíz évvel ezelőtt felhívtak egy anyukát, hogy menjen a gyerekért az óvodába, mert valami baj van vele. Csütörtöki nap volt – erre azért emlékszik, mert aznap dolgozott ott utoljára. A kisgyerekről kiderült, hogy cukorbeteg, az óvodáról, hogy nem akarja visszafogadni, az anyukáról pedig, hogy nem adja fel könnyen, főleg, ha igazságtalansággal találkozik. Kocsisné Gál Csilla ma már a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért kuratóriumi alapítójaként és elnökeként segít a gyerekeknek és családtagjaiknak megtanulni a betegség komplex kezelését, életmódot váltani és megküzdeni az előítéletekkel. Ezúttal Vágó Beáta fekete öves HR-tanácsadóval alkottak egy párost. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.
Nyomozás egy minden gyanú felett álló kamasz lány lelkében: pszichokrimi a Le Monde jogi-bűnügyi újságírójának első regénye, A kis hazug. A szerző, Pascale Robert-Diard szeptember 29-én mutatja be a kötetet a Millenárisban.
Az idei iskolakezdéssel minden állami oktatási intézményben zár alá kerültek a mobilok és egyéb okoseszközök. Bár sok gyerek és szülő is tiltakozik a lépés ellen, Jantek Gyöngyvér klinikai szakpszichológus szerint kifejezetten segítheti a tanulást, ha nincs a diákoknál telefon, és az ebből fakadó szorongást is könnyen lehet kezelni. Sok múlik ugyanakkor azon, hogyan alkalmazzák az erről szóló törvényt.
Környezettudatos közgazdász, kiábrándult a Fideszből, aggasztja a vagyoni különbségek növekedése a világban. A civil támogatással, független jelöltként befutott városvezető arra is kíváncsi, meddig boldogít a pénz. HVG-portré.
Lehet mondani, hogy 1956 annyiféle, ahányan részt vettek benne, de igazsága csak egy volt – mondta az ELTE forradalmi bizottságában betöltött szerepéért egykor börtönre ítélt Karátson Gábor a HVG-nek, még 2007-ben. Mivel a 2015-ben elhunyt író, festő szavai ma talán még aktuálisabbak is, mint megjelenésük idején, az interjú újraközlésével is segíteni szeretnénk a tisztánlátást, miután Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója 1956-tal kapcsolatban a hősök emlékét gyalázó nyilatkozatot tett.
A magyar válogatott csapatkapitánya a Men in Blazersnek adott interjúban arról is beszélt, milyen tanácsot adna gyerekkori önmagának.
A műsorvezető a hibát „kínosnak és elkeserítőnek” nevezte. A BBC-t pedig többen arra szólították fel, cserélje le a riportert, és más újságíró készítse el az interjút.
Magyarország megvédte magát a miniszterelnök szerint, aki azt is bejelentette, hogy szerdán előáll nagy tervével a magyar gazdasággal kapcsolatban.
Az ukrán elnök szerint azonban a háború lezárásához erős hadsereg kell, ehhez viszont országának segítségre van szüksége.
Tizenkét évesen már Olaszországba költözött, hogy autóversenyző legyen, most, tizenhat évesen pedig már a Formula–4-ben szerepel Molnár Martin, aki azt mondja, a sport meg az iskola mellett gyakorlatilag nincsen is ideje mással foglalkozni. Interjú.
Az amerikai hadsereg korábbi európai főparancsnoka szerint márpedig hatalmas politikai viták lehetnek ugyan, de odáig sohasem szabad eljutni, hogy megkérdőjeleződjön a bizalom.
Baráti alapon hívták az interjúba, amit aztán nem mutattak meg neki, és a hozzájárulása nélkül is közzétennék – 6363 az Instagramon kelt ki a nemrég indult, fiatalosnak szánt kormánypárti Youtube-csatorna, a Köztér ellen.
Véletlenül lett KRESZ-oktató, a rendszerváltás után az elsők között volt, aki magán-autósiskolát nyitott. Annyit szerepelt a médiában, hogy egyszer csak KRESZ-professzorrá avanzsált. Már KRESZ TV-je is van a YouTube-on. HVG-portré.
Kirekesztő-e, ha egy író a saját pénzéből azoknak hirdet ösztöndíjat, akik a NER-től nem kapnak? A 2020 óta Olaszországban élő és dolgozó íróval beszélgettünk a magyar valóságról és az Umbriai Magyar Köztársaságról.
Donald Trumppal, a Republikánus Párt elnökjelöltjével készített interjút Elon Musk amerikai dollármilliárdos – vagyis, próbált, mert a technika közbeszólt, ráadásul Musk saját platformja, az X omlott össze.
Saját konstrukciójú elektromos járművek gyártásába fogott bele egy győri családi vállalat, a Kravtex–Kühne-csoport. A legnagyobb magyarországi buszgyártónak a kockázatvállalása is unikális.
Közösségépítés belső értékrendek mentén történhet – mondja Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója, aki évről évre előkelő helyen áll a legbefolyásosabb magyar nők Forbes-listáján.