Kovács András Péter: „Ugyanabból az anyagból vagyunk mindannyian”

Egy ponton azt érezte, hogy az élete nem vezet sehova, gyors kiégés és elkedvetlenedés lesz a vége. A ChatGPT-t is megkérdezte, mit tegyen az életközepi válság gyógyítására – nem lett okosabb. Aztán mégis elkezdte megfejteni magát. Részlet a HVG Extra Pszichológia interjújából.

HVG Pszichológia: Mikor történt meg, hogy kívülről láttál rá a saját életedre, és úgy érezted, hogy valamin változtatni kell?

Kovács András Péter: Nagyon későn, úgy három-négy éve. Sokáig úgy gondoltam, ez a gyerekkorom, már túl vagyok rajta, egyetemre mentem, saját családom lett, nem kell vele foglalkoznom, a jelenemre és a jövőmre kell koncentrálnom. Néhány évvel ezelőtt tűnt fel, hogy továbbra is vannak olyan elakadásaim, amelyeket el tudok ugyan leplezni, tudok úgy tenni, mintha nem lennének, és jól funkcionálok családfőként és humoristaként is, de ezek az elakadások attól még léteznek.

HVG Pszichológia: Milyen elakadásokra gondolsz?

Kovács András Péter: Otthon például örökös határozatlanságot, bizonytalanságot éreztem, azt, hogy a saját családomban is igyekszem észrevétlen maradni, és nem gondot okozni, ahelyett, hogy kezdeményező módon lennék jelen. Azzal együtt, hogy szeretem a feleségemet és a gyerekeimet is. És visszatértek a gyerekkori emlékeim, ahogy igyekeztem minél kevesebb vizet zavarni, hiszen van elég baj amúgy is. Egészen hétköznapi szituációkra gondolok: hova menjünk nyaralni, mit csináljunk hétvégén? Mindenre azt mondtam, hogy „nekem mindegy, döntsétek el ti”. (…) Egy ponton azt éreztem, hogy ez így nem vezet sehova, gyors kiégés és elkedvetlenedés lesz a vége.