Megsérültek, de megvannak a lezuhant ukrán repülő feketedobozai
Irán szerint a feketedobozok annyira nem rongálódtak meg, hogy ne lehessen adatokat kinyerni belőlük.
Irán szerint a feketedobozok annyira nem rongálódtak meg, hogy ne lehessen adatokat kinyerni belőlük.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Ukraine International Airlines (ukrán nevének rövidítésével MAU) légitársaság képviselői szerint az Iránban szerda reggel lezuhant utasszállító repülőgépük jó állapotban volt, és a járat jól képzett személyzete sem követhetett el hibát.
MTI
Úgy tűnik, hogy Irán a maga részéről egyelőre lezárta a közvetlen válaszcsapásokat, miután szerdára virradóra két iraki támaszpontot bombázott. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szövetségesek révén nem folytatja a visszavágást.
Több kép és egy videó is megjelent az interneten, amelyeken terjesztőik szerint a magyar idő szerint szerda hajnalban lezuhant ukrán utasszállító látható, még a földbe csapódás előtt. Jordániai lapértesülések szerint a gépet lelőhették.
MTI
MTI
hvg.hu
Motorhiba okozhatta az ukrán repülő tragédiáját.
hvg.hu
Enyhe, 4,5-ös földrengést észleltek szakemberek Iránnak azon a részén, ahol egy atomerőmű is található. Ugyanott pár hete is rengett a föld.
hvg.hu
Az iráni külügyminiszter arányos megtorló lépésnek nevezte és befejezettnek mondta a rakétacsapásokat, amelynek csak iraki áldozatairól tudni egyelőre. Az egyik rakéta fel sem robbant.
MTI
Az iráni Forradalmi Gárda két rakétatámadást indított a koalíciós erők iraki támaszpontjai ellen, és további csapásokkal fenyegetnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Ukraine International Airlines repülőgépének vélhetően műszaki hibája volt.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ország külügyminisztere szerint Donald Trump háborús bűncselekményeket követ el.
MTI
MTI
hvg.hu
Agyontaposták egymást az emberek Kászim Szulejmáni temetésén szülővárosában.
MTI
MTI
hvg.hu
Irán azt is kimondta, hogy terrorizmust támogató államnak tekinti az Egyesült Államokat.
MTI
Azt állítják a britek, elővigyázatosságból hívnak haza nagykövetségi dolgozókat, nem tudnak fenyegetésről.
MTI
MTI
hvg.hu
Iránnak tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától, legfontosabb ugyanis megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülését követően.
MTI
Zeinab Szulejmáni szerint apja halála csak fokozta a gyűlöletet az USA iránt.
hvg.hu
A szervezet főtitkára egyeztetett a 29 tagállam képviselőivel, ezután döntött az ülés összehívásáról.
MTI
A vezetés így (is) reagált az Egyesült Államok által Kasszem Szulejmani ellen elkövetett merényletére.
hvg.hu
Öltönybe bújt terroristának minősítette Donald Trump amerikai elnököt az iráni távközlési miniszter, a külügyminiszter pedig arra figyelmeztette a Fehér Házat, hogy háborús bűncselekménynek számít a kulturális helyszínek elleni támadás.
MTI
Kész közvetítő szerepet vállalni az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktusban Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
MTI
Trump csapássorozattal fenyegeti Iránt, ha Szulejmáni meggyilkolása miatt támadásokat indítana.
MTI