65 ezer szavazat után kiderült: Magyar Péter folytatja európai parlamenti munkáját
A Tisza Párt elnökének állítása szerint 95 százalék arra voksolt, hogy ne mondjon le mandátumáról.
A Tisza Párt elnökének állítása szerint 95 százalék arra voksolt, hogy ne mondjon le mandátumáról.
hvg.hu
„A már most is siralmas állapotban lévő egyetemi infrastruktúrák fenntartása még nehezebb lesz, különösen igaz ez az ELTE-re” – közölte az Akadémiai Dolgozók Fóruma.
hvg.hu
Az épület kapujára kihelyezett tájékoztató tábla szerint a munkálatokat október végére be is fejezhetik.
hvg.hu
A humorista szerint nevetséges, hogy mindjárt indul a gyártás a CATL üzemében, de a mai napig nincs hatástanulmány.
hvg.hu
A főpolgármester szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány nem egyeztet Budapesttel a lomtalanítási rendszer átalakításáról.
hvg.hu
Egyebek mellett az elővárosi vonalakon lehet csúszás a menetrendben.
hvg.hu
Nyugaton havas esőre, esőre is lehet számítani.
hvg.hu
Konkrét példákkal alátámasztva mutatta be a Magyar Orvosi Kamara, hogy a tényleges kiadásokhoz képest rendkívül kevés állami támogatást kapnak, ez pedig az ellátást veszélyezteti.
hvg.hu
A teljes büdzsé 2,2 milliárd forint, azaz a legtöbb pénz a tartozások rendezésére megy.
hvg.hu
A tavalyi év súlyos egyházi botrányai – pedofil- és gyerekbántalmazási ügyek, szexbotrányok és gyermekvédelmi esetek – után aligha elég a bocsánatkérés, ráadásul az újév újabb hasonló üggyel indult.
A jogszabályok szerint legalább 100 évnek el kell telnie egy népcsoport megjelenése után, hogy kérjék a honosságot, azonban az első vietnámiak csak 1960 körül érkeztek az országba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Már csaknem egy éve aláírták azt a megállapodást, amely lehetővé teszi kínai rendőrök magyarországi jelenlétét, utcai járőrözését, de december 19-ig még egy rendfenntartó sem érkezett Kínából – árulta el a rendőrség a HVG kérdésére.
hvg.hu
A magyar szolgálatok szerint érzékelhető, hogy valakik kavarnak a Rogán-ügy körül.
HVG
Vadai Ágnes nem vehetett részt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén, ahol Rogán Antalt szerette volna kérdezni arról, miért került fel az amerikai szankciós listára. A fideszes miniszter el sem jött az ülésre, államtitkára helyettesítette.
hvg.hu
Helyi népszavazást tartana Hódmezővásárhelyen a város egykori fideszes polgármesterének szobráról Márki-Zay Péter. A jelenlegi városvezető szerint sokan nem szerették Rapcsákot, míg másoknak maga a szobor nem tetszik. A lépés sok millióba kerülne az önkormányzatnak.
hvg.hu
Az Oroszlányból Budapestre induló szerelvény hibásodott meg.
hvg.hu
Levették, majd visszarakták a felvételt, most már orosz snittek nélkül.
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki egy horvátországi nyaralóhelyen tétlenül végignézte, ahogy egy úszni nem tudó ikerpár belefullad a medencébe. Nem segített, segítséget sem hívott a két 3 éves gyerekhez, akiket végül sikerült újraéleszteni. Az ikrek a szüleik nélkül mentek be a medencébe.
hvg.hu
Rablás, zsarolás és csalás bűntette miatt is vádat emeltek egy fiatalkorúval szemben, aki előbb egy kisfiútól csalt ki pénzt, majd a gyermek édesanyját is megzsarolta. Több mint másfél millió forintot szedett ki belőlük, de elvette a gyerek értékes mobilját, pénzét és fülhallgatóját is.
hvg.hu
Hiányos, pontatlan és rossz műszaki megoldásokat tartalmaz az a terv, amit a Városliget autómentesítésére készíttetett az állami projektcég – legalábbis a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint. Ezért nem járulnak hozzá a megvalósításhoz, ami blokkolhatja az egész kivitelezést – írja a Népszava.
hvg.hu