Magyar Péter kiállt pártja alelnöke mellett, aki egy hangfelvételen azt mondta róla: a szülei nem tanították meg szeretni
Radnai Márk ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy szerinte tehetséges a Tisza Párt elnöke.
Radnai Márk ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy szerinte tehetséges a Tisza Párt elnöke.
hvg.hu
A szervezetet régóta kritizáló Mi Hazánk elnöke felbátorodott Donald Trump döntésén. Mégsem mi vagyunk a hülyék – állítja.
HVG
A szavazást még január 10. és január 20. között tartották, és az eddigi elnök kapta voksok 97 százalékát.
hvg.hu
Sára Botond főispán szerint a bíróság nem vitatta a szolidaritási hozzájárulás kivetését sem jogalapjában, sem mértékében, és nem kötelezte a magyar államot arra, hogy fizesse vissza azt az önkormányzatnak.
hvg.hu
A miniszterelnök egy pohár itallal a kezében köszöntötte a magyar kultúrát.
hvg.hu
Tóth Péter korábban apja munkáját segítette a baloldali fellegvárnak számító XIII. kerületben, de dolgozott a 2014-es időközin győztes, független Kész Zoltánnak is.
hvg.hu
Nincs elég pénz az osztálytermek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére.
hvg.hu
Szakértők viszont kifejtették, vanna problémák, amikkel együtt, globálisan kell megküzdeni.
hvg.hu
Tízlakásos luxustársasházat és mélygarázst építenek az V. kerületi Gerlóczy utca 3. szám alatti telken – értesült a HVG. A beruházás helyszínén lévő épület 92 százalékát korábban több részletben értékesítette az önkormányzat, az összbevétel pedig 55,6 millió forint volt. Azóta többször is gazdát cserélt az ingatlan, a mostani tulajdonosok pedig azt állítják, ők már a szabad piacról, közvetítőn keresztül jutottak hozzá. A területen 2,5 milliárd forintos fejlesztést terveznek.
A Facebookon a kommentfolyamban folytatódott a csörte a főpolgármester, illetve az építési és közlekedési miniszter között, amibe beszállt Jámbor András is.
HVG
A képviselőt korábban a polgármester, a testület egy tagja és az óvodavezető is megpróbálta rábírni, hogy mondjon le a mandátumáról, vagy tartson velük.
HVG
Amit a magyar állam 50,9 milliárd forintért adna el egy arab befektetői csoportnak, azt Budapestnek már jóval drágábban adná.
HVG
Márki-Zay Péter többször is felajánlkozott, hogy hallgassák meg, de így sem keresték.
HVG
A bíróság friss ítéletében eljárásjogi hibát állapított meg, és az Államkincstár szerint a pénz nem jár vissza automatikusan. A főváros készült erre a válaszra, és ha kell, kártérítési pert indít.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök egy hagyományos dél-indiai viseletben látható.
hvg.hu
A hét fiatal azzal a feltétellel adta fel magát, ha nem adják ki őket. Arra hivatkoztak, hogy Magyarországon egy jobboldali autoriter rezsim van, az eljárás nem felel meg a jogállamiság elvének, a börtönkörülmények pedig borzalmasak.
HVG
Románia teljes Schengen-csatlakozása után már nincs szükség ott a munkájukra, azonban új feladatot sem kaptak még.
hvg.hu
A győztes Duna Aszfalt bízta meg a céget részfeladatok elvégzésével.
hvg.hu
A Magyar Posta és a mentőszolgálat közös kampányban szólította fel a lakosságot, hogy tegyék rendbe a névtáblákat, házszámokat, társasházi épületeket azonosító jelzéseket.
hvg.hu
A munkálatokat a Valton Security végezte el.
HVG