Újabb hat Kossuth téri tüntető ellen emeltek vádat
Az ügyészség szerint a 2018. decemberi, rabszolgatörvény elleni demonstráción a vádlottak megdobálták a rendőrsorfalat.
Az ügyészség szerint a 2018. decemberi, rabszolgatörvény elleni demonstráción a vádlottak megdobálták a rendőrsorfalat.
hvg.hu
Nem tudják, ki lehetett az a férfi, akire novemberben, Baján találtak rá.
hvg.hu
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint is adott a lehetőség az igazolt hiányzásra.
hvg.hu
Az ellenzéki párt szerint a mai 16 évesek már fiatal felnőttek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Havi közel 8000 forintos költséget jelent az egészségügyi szolgáltatások járuléka.
hvg.hu
Az ügyben 900 ezer forintos nyomravezető díjat tűztek ki. A szennyeződés nem jutott el a Dunáig.
hvg.hu
A hallgatók szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem illegitim vezetősége felismerte, hogy dokumentáltan megtartott tanórákat és kurzusokat meg nem történtnek tekinteni nem lehet. Már csak két hetet pótoltatnának, de a diákok szerint nincs mit bepótolni, hiszen az oktatás folyamatos volt.
hvg.hu
A két legenda Rákospalotán pózolt.
hvg.hu
A tűzszerészek egy órán belül végeztek, már a lezárásokat is feloldották.
MTI
A diplomata a posztot 2015 óta betöltő Károlyi Györgyöt válthatja.
hvg.hu
A szerencsés nyertes közel 1,4 milliárd forintért jelentkezhet.
hvg.hu
A fővárosi tűzoltók öt vízsugárral oltották a lángokat a VII. utcában. Több gázpalackot is kihoztak az épületből.
hvg.hu
A Kvassay híd mellett talált világháborús bomba hatástalanításának idején szünetel a vasúti közlekedés a szomszédos sínpályákon és az Összekötő vasúti hídon is
hvg.hu
Fekete-Győr András pártelnök szerint fontos, hogy a fiatalok is beleszólhassanak abba, hogy kik legyenek a közös jelöltek.
hvg.hu
Százszázalékos táppénz, ingyen tesztek az önkormányzati dolgozóknak és 5000 forint a 65 éven felülieknek a XVIII. kerületben. A DK-s polgármester szerint elszabadultak az élelmiszerárak, ezért kell támogatástokat osztogatni.
MTI
Szarvas fideszes polgármestere még novemberben leprásozta le a koronavíuros betegeket. A Demokratikus Koalíció a miniszterelnököt kérdezte volna, a házelnök szerint viszont ez nem kormányzati hatáskör.
hvg.hu
A jövő héten megváltozhat a választási törvény, és azt is alkotmányba írhatják, hogy az apa férfi, az anya pedig nő.
MTI
"Zavaros a víz, sáros, hordalékos" - állítják a helyiek, akik szerint brutális mennyiségű szennyvízt engedtek rájuk. A vízügyi igazgatóság szerint nem külső vegyi szennyezésről van szó.
hvg.hu
Nem túl bíztatóak az előrejelzések azok számára, akik szeretik a havas tájat nézegetni az ablakukból karácsony idején.
hvg.hu