Gulyás: Nem Rogán Antal feleségéé a milliókba kerülő ruha, táska és ékszer
De azt nem tudni, hogy akkor hogyan kerültek a luxuscikkek Rogán Barbarához.
De azt nem tudni, hogy akkor hogyan kerültek a luxuscikkek Rogán Barbarához.
HVG
Vizsgálatot kezdeményez a kormány annak kiderítése érdekében, hogy mesterségesen vagy természetes úton jött-e létre a ragadós száj- és körömfájást okozó vírus - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A tájékoztatót Vitályos Eszter kormányszóvivővel és Koncz Zsófiával, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárával közösen tartotta.
A Belügyminisztérium államtitkára úgy vélte, már nem elég a személyes jelenlét és a kopogtatás, erősödni kell az interneten is.
hvg.hu
A közvélemény-kutatás szerint több százezerrel több szavazója van Magyar Péteréknek, mint a kormánypártoknak.
hvg.hu
A többi intézménytípusban is hasonló korban vannak a pedagógusok, sőt a szakszervezetek szerint lehet, hogy a gimnáziumokban még idősebb generáció tanít.
hvg.hu
A helyiek 5 kilométeres kocsisorral és tojásdobálással fejezték ki nemtetszésüket.
hvg.hu
Arról ugyanakkor nem beszélt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hogy a szerződést aláírók száma nem egyenlő a ténylegesen rendszerben maradókéval.
HVG
A tanár azt mondta a tanulónak, hogy „te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”.
hvg.hu
A Nobel-díjas fizikust „mélységesen zavarja”, hogy az intézmény nem emelt szólt Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója ellen.
hvg.hu
Szűrőberendezéseket szereltek a rendszerbe, az iskolában megint „megfelelő minőségű” az ivóvíz.
hvg.hu
Miután a megütött férfi eszméletét vesztette, a támadók kereket oldottak.
hvg.hu
A független országgyűlési képviselő szerint a siker nem azon múlik, hogy hány hidat foglalnak el.
hvg.hu
Visszaálltak az év eleji erőviszonyok.
hvg.hu
A Szabadság hídon azért állítottak elő egy férfit, mert törött üveggel sétált a gyűlés résztvevői között.
hvg.hu
A Honvédelmi Minisztérium azt nem volt hajlandó elárulni, hogy ki lett a néhai Vékás-Kovács Imre utódja.
hvg.hu
Nem pedig David Pressman, ahogy a külügyminiszter állította.
hvg.hu
Üzemkezdésre állhat helyre a közlekedés az M2-es metróvonalon.
HVG
Erőszakos incidensre készülhetett Bohár Dániel a Tisza Párt balatonfüredi eseményén, de végül minden bizonnyal csalódnia kellett. Bohár sértetlenül távozott, a történtekről pedig maga is videót tett közzé – a jelenetek inkább róla, mintsem az őt körülvevő tömegről állítanak ki bizonyítványt.
HVG
Csütörtökön születhet jogerős ítélet a Fenyő-gyilkosság ügyében.
HVG
Hivatalos tájékoztatást nem kaptak.
HVG