Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A szakemberek március végén régészeti felügyelet mellett eltávolították a környezetre veszélyes növényeket, amelyeket vélhetően valaki kiültetett a természetbe.
Lakossági bejelentés után értesült róla a Bükki Nemzet Park Igazgatóság (BNPI), hogy a Pásztó-Hasznos település határában fekvő Cserteri (Hasznosi) vár környékén idegenhonos kaktuszok jelentek meg a Mátrában. A szakemberek szerint emberek illegálisan ültették be a területet a növénnyel, ezért a kiszedés mellett döntöttek.
Ehhez több engedélyre is szükségük volt, egyrészt az érintett területek magánkézben voltak, ezért kellett a tulajdonosok hozzájárulása, illetve az örökségvédelmi hatóság hozzájárulására is szükség volt, mivel a Cserteri vár 1951 óta régészeti, 1958 óta pedig műemlékvédelem alatt áll.
A kaktuszok kiásását végül régészeti felügyelet mellett végezték a szakemberek március 22-én, a hatvani Bosch üzem Green Teamjének önkéntesei segítségével. A kiszedett kaktuszok egy utánfutót színültig megtöltöttek, összesen 1575 négyzetmétert tisztítottak meg.
A munka során egy különlegességre is bukkantak, a Dornyay Béla Múzeum egyik önkéntese fémkeresővel pásztázta a környéket, és egy 14-15. századi, szív mintás veretet talált, amely feltehetően könyvet vagy övet díszített.
A szakemberek hozzátették, a munkának még nincs vége, mert a következő években rendszeresen ellenőrizni kell majd a területet, hogy újra megjelennek-e a kaktuszok.
Nyitóképünkön idegenhonos kaktusz a Mátrában, fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság / Zsupos Vivien
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.