Magyar fotós nyert Izrael legrangosabb fotós versenyén
Kallos Bea egy beduin közösség mindennapjait bemutató képsorozatával, társadalom-közösség kategóriában nyerte el az első helyet.
Kallos Bea egy beduin közösség mindennapjait bemutató képsorozatával, társadalom-közösség kategóriában nyerte el az első helyet.
MTI
Szerda éjfélig kellene kormányt alakítani, ha ez nem sikerül, akkor március elején jöhet a következő választás.
MTI
MTI
hvg.hu
Népszerűtlen, de tartós maradt a negyedszázada kötött izraeli–jordániai békemegállapodás. A szerződést azonban alááshatja a palesztinkérdés megoldatlansága.
Az izraeli légierő csapást mért vasárnap hajnalban a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet létesítményeire, miután a térségből a zsidó állam déli területét három rakétával megtámadták - közölte az izraeli hadsereg.
MTI
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a keddi londoni NATO-csúcson Donald Trump amerikai elnökön viccelődött, s a Fehér Ház ura annyira megsértődött, hogy csapot-papot otthagyva hazautazott az USA-ba. Nem a kanadai vezető az első, akinek kellemetlen pillanatai támadtak egy-egy bekapcsolva maradt mikrofon miatt, az áldozatok, Nicolas Sarkozy francia elnök, George W Bush és Barack Obama amerikai elnökök hasonló és még kínosabb eseteit a The New York Times elevenítette fel.
hvg.hu
Izrael képtelen kormányt alakítani, így harmadszor is választást tarthatnak, miközben vádat emeltek Netanjahu ellen. A belpolitikai káosszal párhuzamosan nőtt a háború veszélye Iránnal.
Az izraeli légierő csapást mért péntek este a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet létesítményeire, miután a térségből a zsidó állam területe ellen rakétát lőttek ki, amely lakatlan területen csapódott be - közölte az izraeli sajtó.
MTI
A plakáton nincs utalás a készítőkre.
hvg.hu
Vádemelés Benjamin Netanjahu ellen és a harmadik választás esélye - furcsa helyzet alakult ki az országban.
Lengyel Miklós
Az izraeli miniszterelnök ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt emeltek vádat.
MTI
MTI
hvg.hu
A gázai terroristák célzott likvidálásának folytatásáról beszélt az izraeli külügyminiszter a hadsereg rádiójában csütörtök reggel.
MTI
A lakosságot többnapos rakétaháborúra készítik fel Izraelben, várhatóan szerdán sem nyílnak meg az iskolák az ország déli és központi részén - jelentette az izraeli média kedden.
MTI
Az éjjel végeztek az Iszlám Dzsihád nevű szervezet vezetőjével, erre válaszul a Gázai övezetből rakétákat lőttek ki. Izrael arra szólította fel az embereket, hogy csak akkor utazzanak Tel-Aviv környékére, ha feltétlenül szükséges.
MTI
Megölte Bahá Abu al-Attát, az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet műveleti parancsnokát az izraeli hadsereg egy kedd hajnali, célzott légicsapásban.
MTI
Izrael visszaszolgáltat Jordániának két bérelt területet, miután Ammán nem hosszabbította meg - a két ország közötti béke jelképének számító - 25 évre szóló bérlet hatályát.
MTI
Az orosz hadsereg kezére került az új izraeli elfogórakéta, amelyet a zsidó állam még tavaly lőtt ki Szíria területére. A szakértők attól tartanak, a modern fegyvert megismerheti Irán, Izrael fő ellenfele is.
hvg.hu
Egy ősi kultúrához tartozó csoport maradványait találták meg.
MTI
A diplomaták pénzügyi vitában állnak az államkincstárral, ezért sztrájkolni kezdtek.
MTI
Ezerötszáz éve, a bizánci korban épült hatalmas templom romjaira bukkantak a régészek Bét-Semesben, Izrael középső részén – jelentette a Háárec című izraeli napilap. A helyszínen talált görög nyelvű mozaikfelirat szerint egy titokzatos "dicsőséges mártír" emlékének szánták a hatodik században emelt templomot, amelynek padlózatát gazdag mozaikdíszítés, ablakait pedig üveg borította.
MTI
Liberális egységkormány létrehozását ígérte.
MTI
MTI
hvg.hu