Nem mond le a Duna-parti cipőkbe köpködő jobbikos
Az új elnökség megpróbált hatni Kulcsár Gergelyre, sikertelenül. Most etikai eljárást indítanak ellene.
Az új elnökség megpróbált hatni Kulcsár Gergelyre, sikertelenül. Most etikai eljárást indítanak ellene.
hvg.hu
A jobbikos Bencsik János bejelentette a lemondását, mert szerinte a párt elnöke azt mondta, a továbbiakban nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra. Jakab Péter a nemrég kiszivárgott kongresszusi beszédében Bencsiket azok közé sorolta, akivel nem akar együtt dolgozni.
hvg.hu
Árulókról beszélt a Jobbik januári tisztújító kongresszusán Jakab Péter, a párt frissen megválasztott elnöke. A 8 perces hangfelvétel több szerkesztőségbe, így a hvg.hu-hoz is eljutott.
hvg.hu
A tavaszi és az őszi ülésszakok elején Orbán Viktor rendre felszólal napirend előtt és ismerteti, mi áll mögöttünk, illetve előttünk. Vasárnap évértékelőt tartott, de ettől függetlenül még arra lehetett számítani, hogy hétfőn a Házban is szólásra emelkedik. Nem így történt. Szabó Tímea szerint nem mert felszólalni, aminek az oka a dunaújvárosi Fidesz-vereség. Hadházy megint táblákkal akciózott a Házban.
T. R.
Páros publicisztikát közlünk a két legnagyobb ellenzéki párt vezetőjétől, az összefogás lehetőségeiről. Jakab Péter, a Jobbik elnöke amellett érvel, hogy közös egyéni jelöltek mellett a Jobbik, a Momentum és az LMP alkosson egy listát, párhuzamosan egy DK-MSZP listával.
Jakab Péter
Hiába nincs közvetlen tapasztalata a fiataloknak Gyurcsány Ferenc kormányzásáról, semmivel sem tartják szimpatikusabbnak azoknál, akik felnőttek voltak akkoriban. Az előző választáson egyesek szerint még lett volna esély kikerülni, a mostani támogatottsága mellett aligha. De levetheti magáról Gyurcsány valaha a stigmát?
Windisch Judit
Jakab Péter közös listán nem szerepelne 2022-ben Gyurcsány Ferenccel és a DK-val, de „ha a választók úgy döntenek”, akkor koalíciós tárgyalásokat folytatna a volt miniszterelnökkel.
T. R.
Jakab Péter pártelnök szerint az általa vezetett elnökség nem tolerálja tovább Kulcsár Gergely viselkedését.
hvg.hu
Kényszerpályára lavírozta magát az ellenzék az önkormányzati választás sikerei után, mivel bebizonyosodott, hogy csak úgy győzhetik le a Fideszt, ha feladják függetlenségüket és 2022-re ismét összefognak. A DK által szorgalmazott közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre viszont egyik ellenzéki vezető sem mondott még igent, és ebből a szempontból sorsdöntő, hogy kiket választanak majd idén elnöküknek a pártok.
Tóth Richárd
A Jobbik új elnöke pedig Jakab Péter lesz nagy valószínűséggel.
hvg.hu
Azonnali kérdéseket kapott Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben. Egy LMP-s kérdésről Süsü jutott a miniszterelnök eszébe.
Tóth Richárd
A fideszes tempót kritizálta napirend előtti felszólalásában Jakab Péter.
hvg.hu
Onnan követte a parlamenti vitát a jobbikos frakcióvezető. Milliós bírságra számíthat az új házszabályi rendelkezések szerint. Dömötör Csaba szerint Jakab kisnyilas.
hvg.hu
Megsorozta az ellenzék Orbán Viktor miniszterelnököt a Parlamentben. A Párbeszéd társelnöke szerint Orbán meg akarja fojtani az ellenzéki önkormányzatokat, a jobbikos Jakab Péter azt kérdezte, hazugságvizsgálóval is nyilatkozna-e Orbán Mészáros Lőrinc vagyonosodásáról. A legizgalmasabb kérdéseket és válaszokat videón is megtalálják a cikkben.
hvg.hu
Napirend előtti szócsata zajlott a hétvégi megismételt önkormányzati választási eredményekről a Jobbik frakcióvezetője és a kormány képviselője között, az előbbi Gyurcsánytól idézett, az utóbbi pedig posztkommunistázott.
hvg.hu
Kitartottunk, és mára mi lettünk a nemzet lelki ereje, amire nyugodtan lehet építeni az ország jövőjét – mondta a Magyar Narancsnak a Jobbik frakcióvezetője. Jakab Péter szerint az Állami Számvevőszék büntetését még most is érzik, de előbb-utóbb ebből is felállnak.
hvg.hu
A párt most elhalasztotta, és csak jövőre tartja meg tisztújító kongresszusát.
hvg.hu
Néhány provokátor ruházatán betyársereges emblémát látott kollégánk.
hvg.hu