T. R.
T. R.
Tetszett a cikk?

A tavaszi és az őszi ülésszakok elején Orbán Viktor rendre felszólal napirend előtt és ismerteti, mi áll mögöttünk, illetve előttünk. Vasárnap évértékelőt tartott, de ettől függetlenül még arra lehetett számítani, hogy hétfőn a Házban is szólásra emelkedik. Nem így történt. Szabó Tímea szerint nem mert felszólalni, aminek az oka a dunaújvárosi Fidesz-vereség. Hadházy megint táblákkal akciózott a Házban.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Koronavírus

Orbán helyett Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kapta meg először Kövér Lászlótól a szót, a tárcavezető a koronavírusról beszélt. Szólt a felállt operatív törzsről, illetve a bevezetett intézkedésekről és a lakossági tájékoztatásról.

A kormány a súlyának megfelelően kezeli a koronavírus-helyzet kihívásait.

Kásler Miklós
©

Orbán a képek szerint nincs is az ülésteremben. Aki kíváncsi vasárnapi évértékelőjére, ide kattintson:

Orbán meg nem értett zseninek gondolja magát, aki még mindig retteg Sorostól

Gyurcsány Ferencre célozva külön üzent a fiataloknak Orbán Viktor: attól, hogy nem láttak medvét, az még veszélyes. Szerinte Donald Trump sokkal jobb beszédet mondott volna, mint ő, de azért így is agyondicsérte önmagát. Azonban riadót is fújt a miniszterelnök, veszélyes évek jönnek.

Megkérdeztük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, miért nem szólalt fel a kormányfő, ha kapunk választ, jelezzük. (Frissítés: válaszolt Havasi, a koronavírus fontosabb, mint Orbán felszólalása, ezért Kásler kapott szót, mondta.)

Korózs Lajos (MSZP) reagált Kásler felszólalására, a rákos megbetegedéséről beszélt többek között. „Nagyon nagy szükség van arra, hogy az egészségügy a helyzet magaslatán álljon.” Arató Gergely (DK) azt mondta, a magyar egészségügy csak tragikus következményekkel tudna megbirkózni a járvánnyal, ha lenne, nagy szerencse, hogy nincs. Kásler csak mosolygott ezen.

Keresztes László Lóránt (LMP) azt javasolta a kormánynak, a kormányzati tájékoztatásra szánt pénzt csoportosítsák át a koronavírussal szembeni védekezésre és az ezzel kapcsolatos tájékoztatásra fordítsák. Szabó Tímea (Párbeszéd) azt mondta, Kásler csak azért szólalt fel, mert

Orbán Viktor a dunaújvárosi vereség után nem mert felszólalni.

Szabó Tímea
©

Lukács László György (Jobbik) megköszönte a kormány folyamatos tájékoztatását, de ettől függetlenül még komoly bajban van a magyar egészségügy. Ő is a daganatos megbetegedések nagy számát említette.

A KDNP-s Juhász Hajnalka is felszólt, hálás volt Kásler miniszternek, akit szerinte megnyugtató volt hallgatni. Selmeczi Gabriella (Fidesz) is hasonló véleménnyel volt. „A kormány célja, hogy Magyarországon ne jelenjen meg a koronavírus” – jelentette ki. A kormányt dicsérte, az ellenzéket támadta Selmeczi.

Évértékelések

Szabó Tímea újra felszólalt, most napirend előtt, az évértékelőkről. Szerinte Orbán a Várkert Bazárban értékelte az évet, az emberek Dunaújvárosban. Úgy fogalmazott:

Orbán Viktor és a Fidesz megbukott, az ellenzék győzött.

Orbán mondandója szerinte üresség és kudarc, nem beszélt az inflációról, az egészségügyről, az oktatásról, mert ezekkel nem lehet és nem is tudna dicsekedni a kormányfő. „Szégyen és kudarc a maguk kormányzása” – mondta. Az orbáni klímatervről azt mondta, csak üres ígérgetés.

Új ellenséget talált magának a Fidesz és Orbán, a romák – mondta Szabó.

Majd bemutatta a parlamenti páholyban helyet foglaló meghívottjait, a Gyöngyöspatai Roma Önkormányzat három tagját.

©

Szabónak Orbán Balázs államtitkár válaszolt, az időközi választásokról azt mondta, Dunaújvárosban nem történt meglepetés, hagyományosan jól szerepel ott a Jobbik. Győrben pedig – tette hozzá – Dézsi Csaba András nyert, illetve a Fidesz, ez sem volt meglepetés Orbán szerint. Majd gazdasági adatokat ismertetett, növekszik a magyar gazdaság – jelezte.

Keresztes László Lóránt is azt mondta, Orbán hiába idézett Muhammad Alit (lebegni kell, mint egy pillangónak és szúrni, mint egy méhecskének, mondta az ökölvívó, Orbán szerint a kormánynak is így kell tennie), bokszhasonlattal élve ő maga szenvedett kiütéses vereséget Dunaújvárosban.

Hadházy akciója

A hétfői ülésen újra táblás akciót adott elő Hadházy Ákos, Kövér László kitiltotta az ülésről:

Stop propaganda - megint táblát lógatott be Hadházy

Kövér László kitiltotta Hadházy Ákost az ülésről.

Hadházy előadása közben Gyurcsány Ferenc (DK) is felszólalt, a dunaújvárosi választásról azt mondta:

elküldtük önöket a pokolba.

Reméli, hamarosan országos szinten is sor fog kerülni erre, nem csak egy városban. „Nem könnyű koncentrálni, ha valakinek enyves...bocsánat, tintás keze” – üzente Gyurcsány Orbánnak arra utalva, hogy melyek azok a témák, amiket nem érintett Orbán az évértékelőjén. Erre reagálva Dömötör Csaba államtitkár azt mondta, „tintásság ügyében pont öntől nem kérünk kioktatást.”

Felszólalt Tóth Bertalan (MSZP) is, aki többek között a gyengülő forintról, a dunaújvárosi eredményekről és a korrupt elitről beszélt. Az Ali-féle lebegésről azt mondta, azt ajánlja a Fidesznek, ne úgy lebegjenek, mint Borkai Zsolt.

©

Jött egy kétharmad, meg jött egy elmeháborodott – mondta Jakab Péter, a Jobbik új elnöke napirend előtt arról, hogy miért kezdett el pártja néppártosodni. Szerinte Dunaújvárosban Ludas Matyik győzték le a fideszes Döbrögit. Jakab szerint a vasárnapi időközi választás azt üzeni, hogy:

ne nézd hülyének a magyart, mert pórul jársz.

Illetve az is az üzenet, hogy „kard által vész, ki kardot ragad”, ugyanis szerinte a Fidesz úgy gondolkodik, mint Rákosi Mátyás, „aki nincs velünk, az ellenünk.” Dömötör Csaba államtitkár azt mondta, a Jobbik végérvényesen baloldali párt lett, ami Jakab felelőssége, illetve Gyurcsány öröme. Harrach Péter (KDNP) dicsérte Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédét, az erre a felszólalásra érkező kormányzati reakció dicsérte Harrach Pétert.

Felszólat Horváth László fideszes politikus, aki január elején Orbán és az országos közvélemény elé vitte a gyöngyöspatai szegregáció és kártérítés ügyét. Szerinte a helyi roma önkormányzat tagjai mellett meg lehetett volna hívni sok más embert is, azokat, akik már elhagyták Gyöngyöspatát és már máshol tanulnak, azokat, akiket hátráltattak a tanulásban, azokat, akik az önkormányzatnál csődbe kerülnének, ha kifizetnék a kártérítést.

Sérült az emberek igazságérzete – mondta Horváth, majd sorosozott bőszen.

Horváth László
©

Válaszában Dömötör államtitkár a hamarosan induló nemzeti konzultációról beszélt és egyetértett a képviselővel, sérült az emberek igazságérzete.

Németek és bocsánatkérés

Felszólalt az ülésen Ritter Imre német nemzetiségi szószóló is, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik műsoráról, a Hajónaplóról, illetve annak Gumiszoba nevű blokkjáról beszélt, valamint arról, hogy az ottani kormánypárti vendégek a németek kiirtásán viccelődtek. „Döbbenten hallgattuk” – mondta Ritter. Majd felolvasta az Országos Német Önkormányzat közleményét.

Ritter hozzátette, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója vasárnap este levélben kért tőle bocsánatot az elhangzottakért, megkövetve a németséget. Soltész Miklós államtitkár azt mondta, az elhangzott mondatok mindannyiuknak fájtak.

Esküt tett hétfőn Varga Zoltán (DK) is, aki a lemondott Gréczy Zsolt parlamenti mandátumát veszi át.

A napirend előtti felszólalások után az ellenzék az interpellációk idejére kivonult a teremből. Így csak kormánypárti képviselők tesznek fel interpellációt kormánypártiaknak.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
New York Times: Trump az orbáni úton

New York Times: Trump az orbáni úton

„Aján a félelem kultúráját teremtette meg, zsarnoki módon irányította a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget”

„Aján a félelem kultúráját teremtette meg, zsarnoki módon irányította a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget”

Európai utazást tervez? Erre kell most ügyelnie

Európai utazást tervez? Erre kell most ügyelnie