Jakab Péter a Jobbik új elnöke

Jakab Péter Sneider Tamást váltotta a párt élén.

  • hvg.hu hvg.hu
Jakab Péter a Jobbik új elnöke

Jakab Pétert választották a Jobbik elnökévé a párt Dürer Rendezvényházban tartott tisztújító kongresszusán szombaton, írja a párthoz közel álló Alfahír.

A lap szerint a kongresszusi küldöttek 87,8 százaléka támogatta Jakab megválasztását.

A posztra korábban bejelentkező Lokody Levente nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges alapszervezeti ajánlásokat, 99,6 százalékuk ugyanis Jakab Pétert jelölte a Jobbik elnökének.

A kongresszus később hat alelnököt is választ.

Az új elnökség 2022. június 30-ig kapott megbízást, amely értelmében a két év múlva esedékes országgyűlési választáson már Jakab vezetésével indul majd a Jobbik.

Jakab Péter 2019 augusztusában jelentette be, hogy elindul az elnöki tisztségért, miután a Jobbik vezetése lemondott az Európai Parlamenti választás eredménye miatt – emlékeztettek a cikkben.

A politikus néhány hónapja interjút adott a Magyar Narancsnak, úgy fogalmazott, a "rezsim meg akarta őket gyilkolni".

Megválasztása után Jakab úgy fogalmazott, hogy az új pártvezetéssel a Jobbik új lendületet vesz. "Érdemelvű pártként" kívánnak működni, amely lehetőséget kínál az előrelépésre minden szorgalmas, tehetséges embernek.

A pártelnökről egyetlen jelöltként dönthettek a küldöttek, akárcsak Gyöngyösi Márton elnökhelyettesről és Szabó Gábor választmányi elnökről. Mellettük bekerült az elnökségbe Ander Balázs, Dudás Róbert, Lukács László György, Potocskáné Kőrösi Anita, Szilágyi György és Z. Kárpát Dániel.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.