Orbán: Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást
A járvány erejét Budapesten is letörtük – mondta.
A járvány erejét Budapesten is letörtük – mondta.
Tóth Richárd
Fokozatosan és óvatosan, de a fővárosi kerületek vezetőinek többsége egyetért azzal, hogy itt az ideje lazítani a kijárási korlátozásokon, és hasonló véleményen van a főpolgármester is. Információt azonban továbbra sem kapnak a pontos járványügyi adatokról. Orbán Viktor eközben az időt húzza, és járványügyi szakemberekkel is egyeztetni akar.
De a budapesti enyhítésekről még mindig nem döntött Orbán. Majd szombat délután.
Tóth Richárd
A főpolgármester szerint itt az ideje annak, hogy a kormány összeszedje a bátorságát ,és végre a nyitás mellett döntsön Budapesten is. Karácsony arról beszélt a sajtónak, hogy politikailag motivált felelőtlenség az, hogy a kormány ül a kórházi fertőzöttséget bizonyító adatokon.
Tóth Richárd
A főpolgármester visszaszólt Gulyás Gergelynek.
hvg.hu
Erről árulkodik a Nemzeti Népegészségügyi Központ kiszivárgott adatsora.
hvg.hu
A kormány a betegeket két fővárosi intézménybe parancsolta, és korlátozások enyhítéséhez szükséges támpontokat, információkat még a főpolgármester elől is titkolják. Közben egyre inkább kórházi fertőzéssé válik Magyarországon a Covid–19.
HVG
Fürjes Balázs szerint időszerű a járművek lecserélése, de a járványhelyzet befolyásolja a céldátumot.
hvg.hu
A főpolgármester több intézkedést is érvényben tartana, és tovább "zöldítené" Budapestet.
hvg.hu
Valahol Isten kezében vagyunk, igaz? – mondja Tarlós István, aki a járványhelyzet ellenére is bejár dolgozni irodájába. Az egykori főpolgármester úgy látja, már megy a helyezkedés a kommunikációban a 2022 választás előtt, de a Pesti út politikai felelőssége elől szerinte nem menekülhet el Karácsony Gergely. A közlekedésért miniszterelnöki megbízottként felelős Tarlós azt mondta: a járvány után át kell gondolni, hogy ki merre utazgat.
hvg360
A szerdai kormányülésen előkerülhet a fővárosi korlátozások ügye, viszont a főpolgármesterrel még nem vitatták meg a kérdést.
hvg.hu
A főpolgármester szerint különös, hogy Kovács Zoltán éppen akkor firtatja a városvezető felelősségét a fővárosi idősotthonok magas fertőzésszáma miatt, amikor a vidéki, olykor kormányzati fenntartású intézményekben is elkezdett terjedni a vírus.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A budapesti újranyitáshoz szükséges információk miatt még múlt csütörtökön írt a főpolgármester a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Levele azóta sem jutott el az operatív törzshöz, de a kérdések csak egyre gyűlnek.
hvg.hu
Karácsony Gergely csütörtökön kérte, hogy a kormány adja ki a Budapestre vonatkozó járványügyi adatokat, a kérés még nem futott be az operatív törzshöz. Kiderült, jellemzően a vidéki gyorséttermek teraszán ülő fiatalokkal szemben intézkedtek a rendőrök.
hvg.hu
A főpolgármester szerint kellenek a fővárosi fertőzöttségi adatok, hogy megtervezhessék Budapest újranyitását.
hvg.hu
Bár kinyit a Margitsziget és a Hajógyári-sziget a hétvégén, a főváros vezetése szerint érdemesebb olyan helyre menni, ahol kevesebb ember van.
hvg.hu
A főpolgármester szerint ahhoz, hogy tudjanak egyeztetni a kormánnyal Budapest újranyitásáról, kellenek a járvány adatai.
hvg.hu
Mégis elmehet egy fővárosi a balatoni nyaralójába, pedig a háromnapos hétvége előtt a kormányszóvivő azt állította, hogy ez nem lehetséges.
hvg.hu
A főpolgármester elégtelennek tartja a kormány gazdasági intézkedéseit, és rövidlátónak azt, hogy a járványt az önkormányzatok kivéreztetésére használja fel. Ugyanakkor reméli, hogy a szó köznapi értelmében őszre helyreáll az élet, és a válság utáni újrakezdés egy jobb világot hozhat el, egy zöldebbet, és olyat, amely a szolidaritáson alapul.