#kiskereskedelem



Arattak a diszkontok itthon, ritkábban vásároltunk
 

Arattak a diszkontok itthon, ritkábban vásároltunk

Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 1,9 százalékkal 2789 milliárd forintra nőtt, ez az 5,4 százalékos áremelkedés, a 0,4 százalékos mennyiségi csökkenés, illetve a 3,1 százalékos termékstruktúra váltás (az olcsóbb termék választásának) az eredője - mondta Vella Rita, a GfK Hungária piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója.

MTI MTI

Nagy terveket sző az Auchan
 

Nagy terveket sző az Auchan

A tavalyi, gyengébben sikerült év után lendületet vesz Auchan Magyarország Kft.: egyrészt a jelek szerint nagyon szeretné megépíteni Győrben a bevásárlóközpontját, másrészt bízik a Cora áruházak felvásárlásában. Ezzel a két fejlesztési tervvel több mint egyéves beruházási csöndet törne meg, ám az üzlet több szempontból is kétséges, a cég vezérigazgatója azonban optimista.

hvg.hu hvg.hu

Az év elején nekilendültek az outletek
 

Az év elején nekilendültek az outletek

Márciusban is folytatódott a Premier Outlet Centers forgalomnövekedése, jelenleg 7-8 százalék többletet mutatnak az adatok, ami azt jelenti, hogy az első negyedévben 3-4 százalékos bővülés várható. Ehhez a kiugróan jó januári forgalom járult hozzá leginkább.

hvg.hu hvg.hu


Megállíthatatlan a spanyol divatház
 

Megállíthatatlan a spanyol divatház

A Zara márka tulajdonosa, a spanyol Inditex tavaly 11 százalékkal növelte nyereségét, idén 10 százalékkal bővíti üzlet hálózatát, célba vette Kínát, ott is az internetes értékesítésben akar nagyot dobni.

hvg.hu hvg.hu



A Nestlé letarolja a húsvéti szezont
 

A Nestlé letarolja a húsvéti szezont

Mintegy 1300 tonna húsvéti csokoládé figurát gyártottak az idei szezonra a Nestlé diósgyőri üzemében. Ennek 80 százalékát – több mint kétmilliárd forint értékben – kifejezetten exportra termelte a cég.

hvg.hu hvg.hu

A csokinyúl átvette a vezetést
 

A csokinyúl átvette a vezetést

A tejcsokoládéból készült nyúl és tojás dominál a húsvéti édességek piacán – derül ki a Nielsen legfrissebb elemzéséből. A múlt évben mind értékben, mind pedig mennyiségben bővült a megelőző években rendre csökkenő tendenciát mutató értékesítés. A termékek között a csokitojás sok évig tartó vezető pozícióját átvette a csokinyúl.

hvg.hu hvg.hu

Egyet fizet, de mennyit kap?
 

Egyet fizet, de mennyit kap?

Sajátos áremelési gyakorlat terjedt el a gyártók körében: nem a termék nominális ellenértéket növelik, hanem a változatlan árért adott termék mennyiségét zsugorítják. Így lett az öt dekás élesztő 4,2 dekagramm, százas papírzsebkendő 90-es, 95-ös. Abban, hogy ez ellen évek óta senki sem tiltakozik, a fogyasztónak is benne van a kezük. A Pénzcentrum.hu termékzsugorító körképe.

Molnár Csaba Molnár Csaba



Újabb cég akar megélni a testünkből
 

Újabb cég akar megélni a testünkből

A finn Amer Sports annak ellenére lát üzletet a magyar sport-és fitnesziparban, hogy a piac jó ideje szűkül. A sportszerimportőr most kezdte meg magyarországi tevékenységét, több mint 40 üzletben árulják az Amer által képviselt márkákat.

hvg.hu hvg.hu

A cégek nem nyelik le az áfaemelést
 

A cégek nem nyelik le az áfaemelést

Az idei év jókora áremelkedéssel indult, aminek hatásai februárra sem forogtak ki, a drágulást a termékadók - legyen az áfa, környezetvédelmi termékdíj, egészségügyi hozzájárulás, jövedéki adó - emelése vagy éppen létrehozása vezeti. A kereskedők nem hagytak kétséget afelől, hogy a fogyasztókra hárítják ezek hatásait, ez azonban a nem legális csatornákon folyó kereskedelem felé tereli a vásárlókat.

hvg.hu hvg.hu

Több sört és csokit vettek a magyarok
 

Több sört és csokit vettek a magyarok

Értékben öt százalékkal emelkedett, mennyiség szempontjából pedig változatlan maradt az élelmiszerek kiskereskedelmi eladása az elmúlt 12 hónapban - közölte a Nielsen piackutató cég.

hvg.hu hvg.hu


Megnyílt a Bónusz Brigád üzlete
 

Megnyílt a Bónusz Brigád üzlete

A közösségi vásárló oldal március elsején megnyitott a Brigád Boltját közösségi találkozóhelyként, ügyfélszolgálati pontként és egyben értékesítési helyként is használhatnak a brigadisták.

hvg.hu hvg.hu

A Reálnak a szűkülő hálózata miatt kapóra jön az Erzsébet utalvány profitja
 

A Reálnak a szűkülő hálózata miatt kapóra jön az Erzsébet utalvány profitja

Helyes döntésnek tartja Kujbus Tibor, a Világgazdaságnak adott interjújában a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója, hogy az állam a kezébe vette az utalványkibocsátást és hogy az Erzsébet-utalvány profitja magyar kézben marad. Az Arzenál kiválása miatti ellátási űr miatt két új nagykereskedést nyitó Reál hálózat felveszi a versenyt a Metro lánccal, amennyiben a hálózaton kívüli kereskedők, illetve a lakosság számára is megnyitja új raktáráruházait – igaz, a viszonteladóknál drágábban.

hvg.hu hvg.hu