Karikó Katalint kitüntették Ausztriában
Az mRNS-alapú vakcinatechnológiáért kapja a magyar kutató az Osztrák Iparegyesület díját.
Az mRNS-alapú vakcinatechnológiáért kapja a magyar kutató az Osztrák Iparegyesület díját.
A kormány úgy osztja a különféle, egykor magas érdemrendeket, mintha csomagban árusítanák őket az einstandolt Színház- és Filmművészeti Egyetem egy-egy zsíros pozíciójával. Érthető, ha az ember kínjában csak röhög ezen, de a valóság, ahogy az már lenni szokott, még ennél is rosszabb.
Kovács Andrást nemrég még a bíróság ítélte el nem jogerősen, most a miniszterelnök előterjesztésére kapott kitüntetést a köztársasági elnöktől.
Kásler Miklós miniszter miniszteri művészeti kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából többek között Rév Marcell Hollywoodban is elismert operatőrnek, Orbán János Dénesnek és Homonnay Zsolt operettszínésznek.
Három újságíró és két szerkesztőség vehette át a Csengery-díjat a főpolgármestertől.
Szerintük ugyanis a kancellár munkájának minden egyes lépése jogszerű, világos és hatékony.
A magyar miniszterelnök kitüntette David B. Cornstein távozó amerikai nagykövetet.
Gazsó L. Ferenc és Császár Attila kitüntetéseit Semjén Zsolt adta át. Az '56-os forradalom alkalmából kitüntetettek között voltak még újságírók, a kormánymédiában kedvelt megmondóember, színész, volt miniszterek, egy képviselő, egy mézeskalács-múzeumos és egy vadászkürtös is.
Magawa közreműködésével hatalmas területet tisztítottak meg a taposóaknáktól Kambodzsában.
A veszprémi kórház onkológus-nőgyógyásza 2016-ban kapott jogerősen öt évre felfüggesztett börtönbüntetést, de a munkáját fél év kihagyás után folytathatta, idén pedig már kitüntették.
Palkó Judit, a Közraktár utcai rendelő családorvosa évek óta ellátja a Semmelweis Egyetem külföldi diákjait is.
Kiss Dávid elismerést és jutalmat kapott Budapest rendőrfőkapitányától.
Palkó Judit gyors diagnózisának köszönhetően Magyarország időben kezdhette meg a járvány elleni készültséget és a védekezést.
A Karagyorgyevo-rendet adományozta Szerbiáért tett kimagasló érdemeiért Peter Handke Nobel-díjas osztrák írónak Aleksandar Vucic szerb elnök.
Úgy tűnik, Conan, a malinois élvezte a látogatást a Fehér Házban.
Vásárhelyi János éveken át molesztálta a rá bízott gyerekeket, amiért jogerősen 8 év fegyházat kapott 2019-ben. Budapest 2015-ben kitüntette őt a Bárczy István díjjal, amit most Karácsony Gergely főpolgármester elvenne tőle a következő testületi ülésre beterjesztett javaslatával - tudta meg a hvg.hu.
Bécsben, a CEU megnyitója előtt. A bécsi főpolgármester szerint jó, hogy az egyetem náluk nyitja meg a kapuit.
Marek Jedraszewski krakkói érsek korábban a kormánypárt homofób kampányához is csatlakozott.