Balavány György: Felelősek a sorsukért a hajléktalanok?
Amíg mi – a nagyobb szabadsággal megáldott többségi társadalom – nem segítettünk érdemben a hajléktalanokon, addig az a minimum, hogy viseljük el a látványukat és a szagukat. Vélemény.
Amíg mi – a nagyobb szabadsággal megáldott többségi társadalom – nem segítettünk érdemben a hajléktalanokon, addig az a minimum, hogy viseljük el a látványukat és a szagukat. Vélemény.
A külügy szerint csak néhány élelmiszer-feldolgozó üzemről van szó, amelyek magánberuházások keretében valósulnak meg, de azt nem árulták el, hogy mely cégek lehetnek a szerencsések.
A jövőben kettő helyett csak egy idegen nyelvet tanulnának a középiskolás diákok, a második nyelv óraszáma is az első nyelvre jutna.
Az azonban eddig nem derült ki, hogy mit jelentenek be, a levélben csupán annyit írtak, hogy "fontos fórumra" várják a diákokat.
A dohányzás után újabb frontot nyit a kormány: a homeopátia kerül sorra. Írásos lebeszélő ajánlást kell adnia ugyanis a patikusoknak azoknak a vevőknek, akik homeopátiás szereket vennének egy friss törvényjavaslat szerint. Ha ezt nem teszik meg, szabálysértést követnek el, amit a rendőrség fog kivizsgálni. A patikusoknak még egy stresszfaktora lett, ám kérdéses, hogy sikerül-e visszaszorítani a homeopátiás szereket.
A kormány úgy gondolja, ha több részmunkaidős állás lenne, a gyerekes nők előbb visszamehetnének dolgozni, és többen is vállalnának gyereket. A részmunkaidős állások viszont rosszul fizetnek, bizonytalanok, és még inkább a nőkre tolják a házimunka terheit.
Be kellett ismerniük, hogy a szexuális erőszakkal meggyanúsított afgán menekült nem a Helsinki Bizottság, hanem a magyar állam jóvoltából volt itt.
Erre egy képviselői kérdésre adott parlamenti válaszból derült fény.
A kormány delegáltjai között olyanok is vannak, mint Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, vagy Lánczi András a Corvinus éléről.
Több szakértő szerint megmagyarázhatatlan, hogy a jelenlegi demográfiai helyzetben miért a háromgyerekes családok kapják a legnagyobb támogatást, ahogy az is látszik, a vágyott népességszámot a jómódú családoktól hiába várja el a kormány. Óriási probléma az elöregedés és az abból fakadó munkaerőhiány, amit a megugró elvándorlás csak tetéz.
Ennyi pénzzel támogatják a beruházást. A telephelyhez közeli autópályán új csomópontot alakítanak, erről szintén szó esett a megállapodás aláírásáról szóló ceremónián.
Az MSZP népszavazási kezdeményezéssel él, hogy akik lepusztították az egészségügyet, azoknak ne lehessenek gyógyulási kiváltságai.
Ezúttal a Budapest-Belgrád vasútvonal építésének ellenőrzésére adott milliárdokat.
Több tízezren várnak jelenleg valamilyen műtétre Magyarországon, van, aki leghamarabb csak 2020-ban kerülhet sorra.
Domokos László megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Soros György, Gyurcsány Ferenc, IMF – ilyen választ adott a Kormányzati Tájékoztatási Központ arra, hogy milliárdokat buktunk a letelepedési államkötvényeken.
Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere interjút adott a hétfői Népszavának. Ebben egyebek mellett azt mondta, Orbánéknak a sikeres Magyarország nem a cél, hanem csupán egy eszköz fő céljuk megvalósítására, arra, hogy Orbán még jó sokáig Magyarország miniszterelnöke maradhasson.
Jól költötték el a félmilliárd forintot. Az ukránok foglalkoztatásának viszont a szakértők szerint bérletörő hatása van.