szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több tízezren várnak jelenleg valamilyen műtétre Magyarországon, van, aki leghamarabb csak 2020-ban kerülhet sorra.

Hiába állítja a kormány az ellenkezőjét, továbbra is rengeteget kell várniuk a betegeknek arra, hogy meggyógyítsák őket, vagy legalábbis bejussanak egy orvoshoz. Előfordul, hogy egy-egy szakorvosi vizsgálatra hónapokat kell várniuk a betegeknek, de az sem számít kivételesnek, hogy a betegnek sürgős vizsgálatra – például MRI-re vagy éppen ultrahangra – lenne szüksége, ennek ellenére nem hogy az adott hónapra, de az adott évre sem tudnak neki időpontot adni.

Nincs ez másként a műtétek esetében sem: az Mfor összeállítása szerint még mindig nagyon hosszúak a várólisták, van olyan beteg, akit leghamarabb 2020-ban tudnak csak megműteni – addig türelmesen várnia kell. A Jelenleg mintegy 36 ezer vár valamilyen beavatkozásra Magyarországon, a legtöbben szürkehályog- vagy éppen csípőprotézis-műtétre.

Korábban Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: összesen 25 milliárd forintot fordított a költségvetés a várólisták csökkentésére. Ennek eredménye lett az is, hogy míg 2012-ben 70 ezren voltak a várólistákon, ez most már 28 ezer alá csökkent. Rétvári példaként kiemelte a szürkehályog-műtéteket, ahol a tényleges várakozási idő 90 napról 45 napra csökkent, a csípőprotézis-műtéteknél pedig a 180 napos várakozási idő 104 napra csökkent. Térdprotézis-műtéteknél pedig a 2012-es 241 nap mára 137 napra mérséklődött.

Az Mfor utánanézett, és az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján szereplő adatok szerint a valóság az, hogy jelenleg is 11 474-en várnak szürkehályog-műtétre, a váróslista hossza azonban 45 nap helyett 87 nap, Észak-Alföldön ennél is többet kell várnia a több mint 1600 betegnek: 119 napot. 6088-an térdprotézis-műtétre várnak, amire a NEAK honlapja szerint 340 napot, tehát majdnem egy teljes évet kell várni, szemben a Rétvári által említett 137 nappal.

A honlapon közzétett információk szerint egy évvel ezelőtt térdprotézisra még "csak" 295 napot kellett várni. A legrosszabb helyzet Észak-Magyarországon alakult ki, az itt élőknek ugyanis 571 napot kell várniuk a beavatkozásra. Nem sokkal van jobb helyzetben az az 5261 beteg, aki csípőprotézisre vár, ugyanis itt az államtitkár által említett 104 nap helyett 279 napig tart, míg valaki sorra kerül.

Cikkünkre reagált az Emmi, "a leghatározottabban visszautasítva", hogy a parlamentben közölt adatok ne lennének valósak, hitelesek. A minisztérium szerint az államtitkár a 2017-es teljes évre vonatkozó (a NEAK által idén év elején nyilvánosságra hozott adatokról) beszélt, amelyeket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján mindenki ellenőrizhet. A 2018-as éves adatok 2019-től állnak majd rendelkezésre - tette hozzá a szerkesztőségünkhöz eljuttatott a minisztériumi közlemény.

Ezek után még egyszer ellenőriztük, mi hangzott el a parlamentben, és milyen adatok láthatók a NEAK várólistás oldalán. A szeptember 24-i parlamenti ülés jegyzőkönyve szerint Rétvári Bence felszólalásában nem említette, hogy a 2017-es évről beszél, viszont többször is elmondta, hogy "most" pedig ennyi és ennyi a várakozási idő. Az államtitkár a "tényleges várakozási időről" beszélt, hogy ez mi, azt is elmagyarázta: "nemcsak amit az elején informatikailag mutat a rendszer, hanem hogy ténylegesen a betegek mennyi időt töltenek".

A NEAK várólistás oldalának értelme egyébként éppen az, hogy aktuálisan mutatja a várólisták hosszát, hiszen az embereknek erre az információra van szükségük, amikor egy műtét tervezésekor tájékozódnak. Az oldalon műtéttípusonként lehívhatók az adatok, így ami ezen az oldalon áll, azt igazolja, hogy Rétvári államtitkár valóban nem ezeket a naprakésznek szánt adatokat említette a parlamentben - az alábbi képeken a cikkünk frissítésekor a honlapon talált adatokat látják a három fentebb említett műtéttípus esetében - olyan kategória, amit Rétvári "tényleges várakozási időnek" mondott, nem szerepel ezeken:

https://jogviszony.neak.gov.hu/varolista_pub/varolistak-hosszanak-lekerdezese/
https://jogviszony.neak.gov.hu/varolista_pub/varolistak-hosszanak-lekerdezese/
https://jogviszony.neak.gov.hu/varolista_pub/varolistak-hosszanak-lekerdezese/
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Windisch Judit Itthon

"Sürgősségi MRI-re utaltak be, jövő februárra kaptam időpontot"

Ha mindez nem lenne átlagos, horrorsztoriknak is nevezhetnénk azokat a történeteket, melyeket olvasóink osztottak meg velünk arról, mennyit kellett várakozniuk egy-egy szakrendelésre az állami ellátás keretében. Stroke-gyanús eset, sürgős MRI-re váró, vakbélgyanús beteg sem volt kivétel. Nem beszélve a rákgyanús betegekről, akik ugyanúgy kiállják az adott esetben több hónapos sort a szakorvosig. Nem csoda, hogy egyre többen választják a magánrendelést, sokszor nem önszántukból, hanem kényszerből.