12,3 milliárd forintot ad a kormány a debreceni BMW-gyárra

Ennyi pénzzel támogatják a beruházást. A telephelyhez közeli autópályán új csomópontot alakítanak, erről szintén szó esett a megállapodás aláírásáról szóló ceremónián.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
12,3 milliárd forintot ad a kormány a debreceni BMW-gyárra

Több mint 12,3 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a BMW debreceni beruházását - derült ki azon a ceremónián, amelyet a támogatás aláírása miatt rendeztek.

A helyszínen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében a leendő BMW autógyár telephelyéhez közel új csomópontot alakítanak ki az M35-ös autópályán, 2x2 kétsávosra bővítik az odavezető összekötő utat, konténerterminált építenek villamosított vasúti összeköttetéssel, új telekommunikációs és gázhálózatot alakítanak ki.

Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek, mondta a miniszter.

Szijjártó hozzátette, tavaly 8 ezer milliárd forintot termelt a magyar autóipar, az idén pedig újabb nemzetgazdasági rekord dőlhet meg: az autóipar teljesítménye meghaladhatja a 9 ezer milliárd forintot. Jelezte az is, hogy a Magyarországon gyártott autók 91,1 százalékát exportálják.

MTI / Czeglédi Zsolt

Oliver Zipse, a BMW csoport igazgatótanácsának tagja azt mondta, több mint 160 európai helyszínt vizsgáltak meg mielőtt "Debrecenben megtalálták amit keresnek". Jelezte, hogy a döntésben sokat számított a város hozzáállása, a jó infrastruktúra, a megfelelő nagyságú terület megléte és a képzett munkaerő rendelkezésre állása, illetve az, hogy mind a magyar kormány, mind a debreceni önkormányzat elkötelezte magát megfelelő képzések indítására.

Tavaly a BMW 2,4 millió gépkocsit értékesített, ebből 1,1 milliót Európában - támasztotta alá, miért bővítik a kontinensen a gyártókapacitást. Oliver Zipse közlése szerint 2019-ben kezdik meg a terepmunkákat, a környezeti infrastruktúra kialakítása után kezdődi az építkezés, majd a gépek, robotok telepítése.

Július végén derült ki, hogy új európai gyártóbázisát Magyarországon, azon belül pedig Debrencenben létesíti a német autógyár. Az első komoly jelzést tavaly októberben kapta Debrecen, élesbe pedig júniusban fordultak az események, a közgyűlés tagjainak akkor szóltak, hogy a város megütötte a főnyereményt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.