Továbbra sem tudni, mennyi lehet a minimálbér jövőre
Három nap maradt a megegyezésre.
Egy egyetemi innovációs versenyről van szó, amelyet jövőre Szentendrén rendeznek.
Bár a posztban nem említi Orbán nevét, egyértelműen róla van szó.
Főként sport- és egyházi célokra, de más fontos projektekre is jutott.
A beköltözhető forgalmi érték 20-25 százalékáért adhatja el a vagyonkezelésében lévő lakásokat a Honvédelmi Minisztérium.
Hivatalosan letett a kormány az olimpiáról, azonban a döntések és elkülönített források alapján éppen olyan sportlétesítményekkel gazdagodna Budapest, amelyeknek köszönhetően később könnyebb lenne olimpiát rendezni.
Jelenleg 282 a miniszterek, államtitkárok és miniszterelnöki és kormánybiztosok és miniszterelnöki megbízottak összesített száma. Az elmúlt négy évben a fizetések is nagyot nőttek.
A rendőrség minden esetben törvényesen lépett fel, a tüntetők pedig a Soros-hálózat tagjai.
Élethosszig tartó, 2019-ben havi 130 ezer forintos alkotói járadékot kaphatnak a 65 éven felüli Széchenyi- és Kossuth-díjasok, amit az MTA-nak kell megfizetni és folyósítania, ám MTA-tagok nem kaphatják meg.
Új eljárást rendel el a kormány a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett.
Ezzel ismét a világsajtó hasábjaira került hazánk.
A nemzetközi sportverseny rendezésére 755 millió forint központi költségvetési többletforrást utalt ki a kormány.
Kijátszhatók a kisbefektetők az elvben az ő hasznukra kitalált tőzsdei ingatlancégekben – legalábbis ha a főtulajdonos a kormány gátlásokat nélkülöző kedvezményezettje.
A kormány a várakozásokkal ellentétben nem döntött a minimálbér jövő évi emeléséről az idei utolsó ülésén, így nyitva maradt a kérdés. A munkaadók és a munkavállalók korábban nem tudtak megállapodni az emelésről, ezért mindkét fél azt várta, hogy majd a kabinet dönt. Két megoldás kínálkozik.
A kormány szerint mindez azt jelenti, hogy Belgiumban cenzúra van.
A Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által benyújtott népszavazási kérdéseket.
Korábban az energiaszektorban és a bankoknál volt jellemző, hogy nemzetstratégiai jelentősége lett egy-egy ügyletnek. A versenytörvény 2013-as módosítása óta 21 ilyen kormánydöntés született.
A kabinet visszavág az Orbán Viktort támadó "liberális erőknek".
A tervek szerint mindenhol bevezetik a triázs-rendszert, így – elméletileg – kiszűrhetők azok, akiknek nincs szükségük azonnali ellátásra.
Ingatlan-adásvételi előszerződést írt alá a BIF az Elmű I. kerületi ingatlanjára – tájékoztatott a cég a Budapesti Értéktőzsdén. A cégnek nagyon jól ment idén, többek között a kormánytól – közpénzből – is bérleti díjakat kap.