Karanténba került Merkely Béla
A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
hvg.hu
Hajdú-Biharból és Borsod-Abaúj-Zemplénből is több új koronavírusos esetet jelentettek, mint a fővárosból.
hvg.hu
Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
hvg.hu
Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
hvg.hu
Eddig az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatók önkéntesen vehettek részt a koronavírus-tesztelésekben és a többi járványügyi feladatban, ám egy friss államtitkári levél szerint most már vezénylésről van szó – írta az index.hu.
hvg.hu
Az olasz kormány közel félezer orvos felvételét indította el Nápolyban és térségében, ahol a legnehezebben működik a kórházi ellátás. Rómában a tesztállomásokat rohamozták meg vasárnap.
MTI
Egy nógrádi falucska családi házában berendezett csúcslaboratórium rendkívül fontos antitesteket állít elő a koronavírus elleni vakcinakutatás számára.
hvg.hu
A tesztek 15 százaléka pozitív lett, a járvány nem csitul.
hvg.hu
A világon 53 882 949 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 310 732, a gyógyultaké pedig 34 684 262 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
MTI
Az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz, és mindenki maga döntheti el, hogy szeretné-e azt felvenni, hasonlóképpen az influenza elleni vakcinához. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot.
MTI
A november 4. után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak. De csak Magyarországon.
MTI
Az elnök először tartott sajtótájékoztatót azóta, hogy a demokrata ellenfele, Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást.
hvg.hu
Az általános iskolák bezárása nélkül lehetetlen száz százalékosan megvédeni a koronavírustól a veszélyeztetett korú tanárokat, vélik a hvg.hu-nak nyilatkozó intézményvezetők. A kormányrendelet ugyan ad hatásköröket az igazgatóknak, de azzal legfeljebb a maszkviselés szigorítását érhetik el. Bár sokan szeretnék, jogilag azt sem tehetik meg, hogy a krónikus beteg kollégák számára saját hatáskörben elrendeljék a digitális munkavégzést. Mégis akad olyan intézmény, amely már korábban meglépte, csak egy kis jóindulatra volt szükség a fenntartó részéről.
A járványügyi intézkedések betartását kérte mindenkitől.
hvg.hu
A diszkoszvető 53 évesen hunyt el.
hvg.hu
Több mint 255 ezer tesztet végeztek el egyetlen nap alatt. Az aktív fertőzöttek száma megközelítette a 700 ezret.
MTI
A Togo elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező előtt derült ki, hogy megfertőződött, jelenleg karanténban van.
MTI
Jövő tavasszal futnak neki ismét, egy évvel az eredetileg tervezett időpont után.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Frissítette az egyetemekre és a kollégiumokra kiadott eljárásrendet az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Míg az oktatás főként átáll digitális üzemmódba, addig egyes szakmai gyakorlatokat továbbra is megtarthatnak az egyetemeken. Igaz, csak maszkban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI