Egy indiai vírusvariánst már Romániában is kimutattak
Az egészségügyi tárca szerint a náluk kimutatott mutáció nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal.
Az egészségügyi tárca szerint a náluk kimutatott mutáció nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal.
MTI
Svéd Tamás szerint ahhoz, hogy az egészségügy némi levegőhöz jusson, később kellett volt enyhíteni a korlátozásokon.
hvg.hu
Jövőre már 3 milliárd adagot terveznek legyártani. Az ehhez szükséges fejlesztéseket idén elkezdik, így már 2021-ben több adag vakcinát lesznek képesek leszállítani, mint korábban előrejelezték. A vakcina újabb formulái ráadásul tovább is eltarthatók lesznek.
hvg.hu
Az országos tiszti főorvos még csütörtökön kiadja azt a határozatot, amelynek értelmében újra látogathatóak lesznek a szakosított szociális intézmények, amelyeket el is hagyhatnak a gondozottak.
hvg.hu
Egy kutatás szerint a járvány alatt éppen azoktól kapjuk a legjobb ügyfélélményt, akik korábban az erről készült toplista utolsó helyén voltak.
hvg.hu
A miniszter szerint a táblázatból hiányzó adatok mindenki számára ismertek voltak.
hvg.hu
A Pfizer és a BioNTech május elején nyújtja be a kérelmét az alkalmazási engedély kiterjesztésére, így nyáron megkezdődhet a 12–15 évesek oltása is a közös fejlesztésű vakcinájukkal.
MTI
MTI
hvg.hu
A kórházban ápoltak száma a február végi szintre csökkent.
hvg.hu
Hét törvényjavaslat általános vitája szerepel a parlament aktuális ülésének negyedik napjának napirendjén.
MTI
“Mérhetetlen szomorúság tölt el, de közben forr bennem az indulat is” – írta az ügyről Vajda Zoltán kerületi képviselő.
hvg.hu
Még elkezdik a hatáserősítő oltási programot.
MTI
MTI
hvg.hu
A német kancellár szerint nyíltan és átlátható módon kell beszélni az oltóanyaggyártásról.
MTI
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben lehet megtalálni az oltásunkat.
hvg.hu
A fogvatartottak majd kétharmada kéri az oltást.
hvg.hu
Előre egyeztetett időpontokban lehet menni egynapos sebészeti ellátásra.
hvg.hu
Az árbevételét tavaly megtízszerező Danubia Pharma tulajdonosának neve nem derül ki a nyilvánosan elérhető céginformációkból, és az NNK sem árulta el kilétét a 24.hu-nak.
hvg.hu
A képviselő 50 napot töltött az intenzíven.
hvg.hu
Nem lesz kötelező karantén a sportolóknak, de szigorú szabályok szerint kell utazniuk és készülniük az új szabálykönyv szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
"Ha statisztikákat közlünk, az a baj, ha nem közlünk statisztikákat, akkor az a baj" – ez pedig Deutsch Tamás véleménye.
hvg.hu
Kijárási tilalom, üzlet- és iskolabezárások – a berlini kormány alkotmányossági aggályokkal is szembenézve, a föderációs berendezkedésű Németországban szokatlan módon, központilag akarja legyőzni a koronavírus-járványt.