Tetszett a cikk?

Aki nem tudja igazolni, hogy sportoló vagy felkészítő, azt nem engedik be a sportlétesítményekbe.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

„A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények – a sportrendezvényen való részvétel céljából vagy a sportrendezvényre való felkészülés céljából – a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportoló tizennyolcadik életévét betöltött személy és az őt felkészítő sportszakember számára is látogathatóak” – mondja ki az a csütörtökön közzétett kormányrendelet, amely a 4 milliomodik első oltásadag beadása után lép hatályba.

Maszkot nem kell viselniük, este 11 és reggel 5 között is a felsorolt létesítményekben tartózkodhatnak, de ehhez igazolniuk kell, hogy sportolók vagy felkészítők. Aki ezt nem teszi meg, nem engedhetik be.

A szabályok betartását a rendőrség és a honvédség együtt ellenőrzi. Ha valahol az előírt igazolás nélkül engednek be embereket, a hatóság 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki – fellebbezés nincs –, és a helyszínt legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja. Ez akár ugyanazon a napon, több, egymást követő ellenőrzés alkalmával is megtörténhet. Csak az az intézményvezető mentesül a büntetés alól, aki „a jogsértő személyt felszólította távozásra, és azt követően, hogy a jogsértő személy a távozásra történő felszólításnak nem tett eleget, a rendőrséget értesítette”.

A rendelet a veszélyhelyzet idején érvényes, hatályba lépését vagyis az oltás első adagjának 4 milliónál több ember számára történt beadását a belügyminiszter állapítja meg.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Gulyás: Ötmillió beoltott után meg lehet tartani a lakodalmakat

Az oltásra regisztráltak száma még nem érte el az ötmilliót, de ha lesz ennyi beoltott Magyarországon, akkor újabb lazításokra, köztük a lakodalmak megtartására lehet számítani – jelentette be Gulyás Gergely miniszter. Jövő hétfőn újra elindulnak az egynapos sebészeti ellátások, május 9-től pedig tajszám nélkül is lehet oltást kérni. Orbán Viktor felkérésére az operatív törzs vakcinagazdálkodási tervet készít, hogy az országban mindig legyen elég rendelkezésre álló oltóanyag. Élőben tudósítottunk a kormányinfóról.