Belebukhat a mongol kormány egy koronavírusos kismama méltatlan kezelésébe
Egy miniszter és a kormányfő helyettese már távozott, Uhnágín Hürelszüh miniszterelnök pedig kezdeményezte az egész kormány lemondását.
Egy miniszter és a kormányfő helyettese már távozott, Uhnágín Hürelszüh miniszterelnök pedig kezdeményezte az egész kormány lemondását.
A 73 éves férfi nem valamelyik koronavírus-mutánst kapta el. A világon ez a harmadik ilyen eset.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a mostani számok alapján nincs esély lazításra. Február közepére ígérik az oltási igazolványt.
Olyan súlyos tüdőgyulladást okozott a betegség egy várandós nőnél, hogy császármetszésre szorult, de a gépi lélegeztetés nem segített rajta, ezért műtüdőre kapcsolták. A Semmelweis Egyetem tudomása szerint Közép-Európában ez volt az első alkalom, hogy így mentették meg egy koronavírusos beteg életét.
Pedig a lakók 75–80 százaléka szívesen beoltatná magát.
Nem tétlenkedett a beiktatása után.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakvéleményére várnak, hogy kiderüljön, az orosz vakcina megfelel-e annak, ami a dokumentációjában áll. Addig is ideiglenes engedélyt adtak.
Boris Johnson szerint a jelenlegi nagyon magas halálozási adat a fertőzési hullám néhány héttel ezelőtti kiugró tetőzésének következménye.
Hónapok óta nincs bevételük a cégeknek.
Az egyik városvezető azzal védekezett, hogy a fel nem használt oltóanyagból kaptak.
Milyen alapon kapnak nyelvtörő és rejtélyes neveket a gyógyszerek? Mi köze Volta fizikusnak a gyulladáscsökkentőhöz és a vízesésnek a potenciaerősítőhöz?
Már csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatai vannak hátra az Index.hu szerint.
Szigorú korlátozásokat jelentett be Mark Rutte holland miniszterelnök a koronavírus-mutánsok érkezésére készülve.
Az ausztrál nyílt bajnokságra érkező teniszezők többsége naponta öt órára elhagyhatja a karantént, hogy eddzen, a magyar játékos szerint ez elég is. Hetvenkét sportolónak azonban 14 napot a szobájában kell töltenie.
Serényen dolgoznak az oltópontok, épp időben jött az újabb adag vakcina, az egészségügyi dolgozók után pedig az otthon élő, 89 évesnél idősebb emberek kapják meg a védőoltást – hangzott el az operatív törsz szerdai sajtótájékoztatóján.
A Szputnyik V csapata szerint februárban engedélyezik majd a készítmény unión belüli használatát.
A jelenünk a miénk? A jövőnk a miénk lesz? Mennyire szükségszerű az, amiben élünk, és milyen jövőt képzelünk el a koronavírus-járvány utáni időkre? Vélemény.
Duda Ernő szerint a nyugati engedélyezési eljárás átlátható, az engedélyezett oltóanyagok pedig hatásosak és biztonságosak, ezért nyugati vakcinákat kell használni.
Az oltóanyagot elsőként 73 személy kapja majd meg a vajdasági városban.