Megvan a koronavírus ellenszere
A hírre nagyot emelkedett az olaj ára.
Nem volt kétség afelől, hogy a jelenleg dúló koronavírus-járványnak nem csupán egészségügyi, hanem gazdasági vonzatai is lesznek. A technológia világát is érinti, leginkább a nagy szereplőket, például az Apple-t és a Samsungot.
A járvány miatt már így is sok versenyt kellett lefújni, elhalasztani.
A kínai ZTE és a dél-koreai LG sem egy esetleges fertőzésnek, sem az attól való fokozott félelemnek nem akarja kitenni a munkavállalóit és a barcelonai Mobile World Congress (MWC) látogatóit, így inkább kihagyják a februári mobilos seregszemlét.
A deportálható külföldiek az új koronavírus mellett a HIV, a B és a C típusú hepatitisz, a tbc, a lépfene, a pestis, a lepra és más betegségek hordozói lehetnek.
Miközben tíz utasnál kimutatták a fertőzést egy japán óceánjárón, a legsúlyosabban érintett Hupej tartományban is enyhe javulás tapasztalható.
A dél-koreai óriásvállalat egy időre kénytelen szüneteltetni a gyártást. A Nissannal is állnak a szalagok.
Ártándon, Csanádpalotán, Röszkén, Tompán, Udvarban és Letenyén az Országos Mentőszolgálat munkatársai folyamatosan ellenőrzik a belépésre jelentkező utasokat.
Az OPEC országainak hosszabb távon gondot okozhat a csökkenő kínai kereslet.
Kinek kell itthon tartania attól, hogy elkapja a koronavírust? Mennyivel súlyosabb ez, mint az influenza? Mit tegyünk, ha tapasztaljuk a jeleket? Alapvető kérdéseket tettünk fel Falus Ferenc volt tisztifőorvosnak, tüdőgyógyász szakorvosnak.
A kórokozóról közben annyi ál- és rémhír jelenik meg, mint másról eddig soha.
Magyarországon rajta kívül jelenleg nyolc ember van karanténban, egyiküknél sem igazolták a fertőzést a vizsgálatok.
Felszállt Vuhanban az orosz állampolgárokat hazaszállító első katonai repülőgép.
A betegnek kedd reggel már csak hőemelkedése volt, és nem köhög.
Kilenc belga személy járt Vuhanban, de csak egyikük kapta el a betegséget.
Már 12 koronavírusos beteget kezelnek Németországban.
A férfi egyéb egészségügyi problémákkal is küzdött, váratlan szívleállás okozta a halálát.
A Kína által hivatalosan elismert szám szerint is több, mint húszezer embert fertőzött meg a koronavírus.
A repülőgépen lett rosszul egy kínai utas Budapestre tartva, a leszálláskor már 39 fokos láza volt. A Szent László Kórházban vizsgálják.
A Wizz Air figyelmeztette az Izraelbe tartó utasokat.