Orbán: Ez egy jó törvény, jót fog tenni a munkavállalóknak!
A miniszterelnök a botrányos parlamenti szavazás után nyilatkozott a hvg.hu-nak.
A miniszterelnök a botrányos parlamenti szavazás után nyilatkozott a hvg.hu-nak.
Joó Hajnalka
Az igazság pillanata januárban mindenképpen eljön, mert az emberek majd azt látják, hogy továbbra is ötnapos a munkahét, két szabadnap van egy héten, fő szabály szerint szombaton és vasárnap. A hónap elején megjön a fizetés, a rendkívüli munkavégzést a pótlékokkal együtt szintúgy kifizetik, tehát amit az ellenzék mondott, abból semmi sem bizonyult igaznak – így foglalta össze a „túlóratörvény” módosítását Kósa Lajos, a hvg.hu-nak adott exkluzív interjújában.
hvg.hu
Nagyon fontos jogszabályokat szavazott meg ma az Országgyűlés, az ellenzéki minden erejével tiltakozik a "rabszolgatörvény" elfogadása ellen.
hvg.hu
A Parlamentben továbbra sem volt nyugalom a vita alatt, az ellenzék folyamatosan bekiabált a törvényjavaslatot benyújtó Kósa Lajos felszólalása alatt.
hvg.hu
Állami és önkormányzati támogatásokkal kitömött, tetemes veszteségeket álcázó városi cégek fedik el a valóságot Debrecenben: még a BMW beruházásának is a vagyon újraosztása az egyik legfőbb értelme.
A képviselő szerint ezúttal sem lesz igazuk azoknak, akik ellenzik a rabszolgatörvényt.
hvg.hu
A törvényalkotási bizottság által szerda este benyújtott szöveg alapján már nem csak kollektív szerződés esetén lehet több túlóra.
Egy új módosító javaslat értelmében nem mindenkit túlóráztathatnának egész évben.
Windisch Judit
A hétvégén pedig egész napos házkutatást tartottak mindhárom gyerekének otthonában. Sz. Gáborné ügyvédje arra vár, hallgassák ki Kósa Lajost tanúként.
hvg.hu
A kiemelt beruházásokat ezentúl már az előtt elkezdhetik megvalósítani, hogy a helyet adó ingatlan telekalakítását befejezték volna. A javaslatot a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be.
hvg.hu
Közös beadványban fordultak emiatt az országgyűlés igazságügyi bizottságához.
MTI
MTI
hvg.hu
A munkaidő-szervezéssel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat célja, hogy lebontsa a munka törvénykönyvének adminisztratív akadályait azok elől, akik úgy szeretnének többet keresni, hogy – saját beleegyezésükkel – többet dolgoznak érte – közölte Kósa Lajos, a javaslat egyik fideszes előterjesztője, miután munkavállalói szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett.
MTI
Az is kötelező a bíróra, ami nem az?
A bekapcsolva maradt mikrofonjáról nem vett tudomást.
hvg.hu
A fideszes politikus Népszavának adott interjújában a bukott macedón kormányfő, Nikola Gruevszki ügye is szóba került.
hvg.hu
Előbb három képviselőt kizárt a vitából, majd hiába jelentkeztek még többen felszólalásra, Lezsák lezárta a vitát.
MTI
MTI
hvg.hu
A független képviselő az ellen a fideszes javaslat ellen tiltakozott így, amely brutálisan megemelné a rendkívüli munkaidőkeretet, vagyis a túlórát.
hvg.hu
Kósa Lajos, a túlórakeretet megemelő javaslat egyik benyújtója szeretne kompromisszumban megállapodni a szakszervezetekkel.
MTI
MTI
hvg.hu
Gyors, de nem a legideálisabb választ adta a Fidesz a munkaerőhiányra. Az évi 400 órás túlóra lehetősége brutális, a dolgozók kizsákmányolásához vezethet, stresszt hoz a családi életbe, és újabb löketet adhat a külföldi munkavállalásnak.
Windisch Judit