Gyanúsított lett a budakeszi 3D-zebra momentumos felfestője
Tavaly ősszel még tanúskodni hívták Szemző Áront, de betegség miatt nem tudott elmenni.
Tavaly ősszel még tanúskodni hívták Szemző Áront, de betegség miatt nem tudott elmenni.
hvg.hu
Ígéretes közlekedési koncepcióval álltak elő kormányzati hátszelű szervezetek – hasonlóval, mint ami több mint tíz évvel ezelőtt egyszer már elbukott. Ha ezúttal megvalósulna, fellélegezhetne a főváros.
Az M3-ason két kamion és egy rendőrautó szenvedett balesetet.
hvg.hu
Közzétette a MÁV-csoport az elmúlt tíz év ellenőrzéseinek és hatósági eljárásainak listáját. A leggyakrabban amiatt kellett fizetnie a társaságnak, hogy elmulasztotta tájékoztatni az utasokat, de az is megtörtént, hogy a késés miatt a taxi vagy a szállás költségét állta.
Sztojcsev Iván
Pénteken szabálytalanul előző kamionosokat vettek fel, a közeljövőben több hasonló akcióra is lehet számítani.
hvg.hu
A szintén kerékpárral közlekedő ételszállító hátsó kerekébe hajtottak bele.
hvg.hu
A beépített sarukat kell kicserélni a nemrég felújított hídon.
hvg.hu
Idén talán visszatérhet a világ légiutas-forgalma az utazási korlátozások előtti szint nagyjából felére.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szombattól esténként csak 10 percenként jár a metró, 20 percenként indul a 2-es villamos és a 7-es busz.
hvg.hu
Egy sor közlekedési szabályt megszegett az agresszív sofőr.
hvg.hu
A közlekedők nem tudták mire vélni a jelenetet. Aztán kiderült: jó okkal borította ki a hulladékot a teherautó.
hvg.hu
A négy nagy vizsgált bicikliúton egyaránt megnőtt a forgalom, a Bem rakpart és a Weiss Manfréd út volt a legvonzóbb.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A jármű a felsővezetékről vagy benne található nagy teljesítményű kondenzátorokból veszi az áramot.
hvg.hu
Életveszélyes helyezetekbe sodorja magát sok autós, ahogy visszatolatva, megfordulva, vagy épp sétálva próbál visszamenni a körforgalomba.
hvg.hu
Vonatbaleset miatt Tatabányán jelenleg nem közlekednek vonatok, pótlóbuszok szállítják az utasokat.
hvg.hu
A matricák ára és a büntetés mértéke is nőtt idén.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Több helyen tartós, többórás ónos esőzésre kell számítani.
MTI
A reggeli balesetről az MTI helyszíni fotókat adott ki.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Életbe lépett az a jogszabály, amely az ITM szerint súlyosabb büntetésre ad lehetőséget a horrorkaravánok vezetőivel szemben.
hvg.hu
Ráhajtottak a buszsávot szabálytalanul használó autósokra a rendőrök.
hvg.hu