Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
126,8 milliárd forintból újítanak fel 29 kilométert.
Nettó 126,8 milliárd forintért nyerte el az Strabag Rail Kft. és Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd Építő Zrt. a Békéscsaba–Lőkösháza vasúti szakasz felújítására kiírt közbeszerzést – írja az Átlátszó.hu. A szakasz hossza mindössze 29 kilométer – teszik hozzá –, vagyis
4,37 milliárd foirnba kerül egyetlen kilométer felújítása. Így fajlagos költség tekintetében ez lesz Magyarország legdrágább vasúti beruházása.
A tender eredményéről – melyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) írt ki – korábban a Világgazdaság is beszámolt, ám az csak a napokban jelent meg az uniós közbeszerzési éresítőben. Ebből kiderül, a konzorcium bő 10 milliárd forinttal drágábban vállalta el a munkát az eredetileg becsült összegnél.
A vonalra különben valóban ráfér a fejlesztés: a MÁV menetrendi keresője szerint a Békéscsaba és Lőkösháza közötti 29 kilométert jelenleg 27-40 perc alatt teszik meg a vonatok. A vonal tavaly nyáron felkerült a hvg.hu legrosszabb hazai vasútvonalakról szóló ranglistájára is.
Kiszámoltuk, melyik Magyarország legproblémásabb vasútvonala
Nem sok igazán rossz vasútvonala van Magyarországnak, de amelyik ilyen, ott gyakoriak a gondok. Kiszámoltuk, hogy az Isaszeg és Gödöllő közötti sorompó, a Nyugati pályaudvar váltói, vagy épp a Pusztaszabolcs-Pécs vonal biztosítóberendezései okozták a legtöbb kellemetlen pillanatot. A hvg.hu ranglistája a hazai vasútvonalakról.
A beruházás árában az Átlátszó szerint olyan elemek vannak, mint például három állomás, a felsővezetékhálózat és az energiaellátás korszerűsítése, valamint egy második vágány építése építése. Végül elvileg majd óránként 160 kilométeres sebességgel roboghatnak a vonatok a felújított szakaszon.
Ezt megelőzően a legdrágább egyébként a debreceni BMW-gyárhoz 55 milliárd forint közpénzből épített 15 kilométeres vasúti szakasz volt, az kilométerenként 3,6 milliárdba került. Ugyancsak a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. nyerte el a tendert.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.