#kutatóintézetek


Megszavazták az MTA megcsonkítását
 

Megszavazták az MTA megcsonkítását

A Fidesz-kétharmad szavazatával átment az MTA-törvény, jelentősen csorbult a Magyar Tudományos Akadémia szabadsága. A kormány egy évig packázott az MTA-val. Kedden délután tüntetés lesz, az ellenzék Alkotmánybírósághoz fordulhat.

Tóth Richárd Tóth Richárd










Ezrek tüntetnek az MTA mellett
 

Ezrek tüntetnek az MTA mellett

Szabadságot a tudománynak, szabadságot az Akadémiának címmel tartanak felvonulást vasárnap Budapesten, hogy így tiltakozzanak a kormány ellen, kiállnak a Magyar Tudományos Akadémia mellett.

T. R. T. R.







Palkovics gyakorlatilag megzsarolta az MTA-t
 

Palkovics gyakorlatilag megzsarolta az MTA-t

Lovász László MTA-dolgozóknak küldött levele szerint Palkovics ultimátumot adott nekik: vagy belemennek a kutatóhálózat leválasztásába, vagy a megkérdezésük nélkül veszik el azt tőlük.

hvg.hu hvg.hu

Gyarmathy Éva: Mennyi is az a 2x2?
 

Gyarmathy Éva: Mennyi is az a 2x2?

Ti választottatok meg minket, mi vagyunk a törvény, úgyhogy coki, lábhoz. Ha azt mondjuk, hogy mostantól 2x2 az 6, és erre törvényt hozunk, akkor az iskolában ezt fogjátok tanítani. Vélemény.

Gyarmathy Éva Gyarmathy Éva