Nem elírás: 57, azaz ötvenhét kilométer van ebben a zöld Trabiban
Kétütemű füstös időutazásra hív ez a lényegében vadonatúj Trabant 601 S.
Kétütemű füstös időutazásra hív ez a lényegében vadonatúj Trabant 601 S.
Ez a gyakorlatilag szalonállapotú Trabi egyenesen a 90-es évek elejére tekeri vissza az idő kerekét.
Ebben a Trabiban egy az alapmodellénél közel 2,5-szer erősebb versenymotor rejtőzik.
A kis benzinmotor által hajtott robogón állva lehet közlekedni, és képzleletben visszautazni egészen 1920-ba.
A 601-es Trabant első példányai hat évtizeddel ezelőtt látták meg a napvilágot, a legdrágább hazai példányt jelenleg mintegy 4 millió forintos áron kínálják.
A kevesebb, mint 50 ezer kilométert futott NDK kisautó élete során végig egy magyar család tulajdonában volt.
Könnyen kiszámolható, hogy az NDK kisautóval évente átlagosan csak ezer kilométert tettek meg.
Ilyen az, amikor egy spórolási céllal megalkotott közlekedési eszköz kicsit autó, kicsit motor és kicsit repülő, miközben elképesztően bájos megjelenésű.
Ez a kombi kivitelű régi kelet-német járgány nem kevesebb, mint 44 évvel teketi vissza az időgép kerekét.
Az elmúlt 33 esztendőben meglehetősen keveset volt szolgálatban ez az NDK kisautó.
A remek állapotnak örvendő kétütemű kisautó méregzöld színben pompázik.
Az eredeti állapotú régi NDK kisautót csak rövid utakra használta első tulajdonosa.
Ezzel a több mint 30 éves veterán kisautóval eddig alig több mint 3 ezer kilométert tettek meg.
A Subaru közel 60 éve debütált első típusára épülő rendőrautó parányi méretű és pillekönnyű.
Az NDK kisautó egészen a rendszerváltás korába repítheti vissza új tulajdonosát.
A kétütemű NDK kisautót az elmúlt évtizedekben nem használták túl sokat.
Ha új lenne, akkor akár a sok üléses családi autókra járó állami támogatást is fel lehetne venni erre az NDK járgányra.
A mindössze 3 500 kilométeres futásteljesítménnyel hirdetett NDK kisautó nem is kerül sokba.
Ha hamisítatlan kétütemű életérzésre vágyik, akkor nincs is jobb választás ennél az utolsó szériás NDK járgánynál.
A mozgássérültek életét jelentősen megkönnyítő kis kétütemű autó ezen példányával eddig alig pár ezer kilométert tettek meg.