Kormánytisztviselők is kiakadtak Gulyásra a tervezett kirúgások miatt
A külügyminisztériumi dolgozók és a rendvédelmisek szakszervezete is aláírta a közleményt, amelyben egyeztetést követelnek a tervezett kirúgásokról a közszférában.
A külügyminisztériumi dolgozók és a rendvédelmisek szakszervezete is aláírta a közleményt, amelyben egyeztetést követelnek a tervezett kirúgásokról a közszférában.
Kormányinfót tart Gulyás Gergely miniszter, aki szerint boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen. Hajléktalankérdésben az a kormány célja, hogy rend és tisztaság legyen. A lakáskasszáról úgy véli, inkább volt kassza, mint lakás. A konstrukció már nem is létezik. De átalakul a csok, ami felújításra is jó lesz.
A kormány szerint nincs szükség ennyi emberre a közszférában, a szakszervezet viszont úgy látja, előbb a feladatok mennyiségét kellene csökkenteni, aztán lehet beszélni létszámcsökkentésről is. A két fél egymással nem egyeztet, pedig hétfőn már bejelenthetik, hogyan bonyolítják le a beígért leépítést.
Gulyás Gergely épp most csinálja meg az ellenzék EP-kampányát. Ha beleállnak, persze.
Részben az önkormányzatoktól elvont pénzből és várhatóan nem is teljes körben hajtja végre a kormány jövőre a Varga Mihály által beígért, 10 éve várt béremelést.
Aki szeretné kifejezni, hogy elégedetlen az állammal, azt arra kérik, hogy viselje a szolidaritás kék színét.
Elmenekülhetnek a dolgozók az önkormányzati cégektől, ha ők kimaradnak az állami cégeket érintő 30 százalékos béremelésből. A szemétszállítás, a temetkezés, de a tömegközlekedés is nagy bajba kerülhet.
Mao is a földeken dolgoztatta az értelmiséget, nem árt az senkinek, egy kis kulturális forradalomba még senki nem halt bele. Ja, de.
Pintér Sándor tárcája keres osztályvezetőt az Európai Együttműködési Osztály migrációs osztályának élére. Az egyik feladat a kormányzati álláspont képviselete az Európai Unió Tanácsa döntéselőkészítő fórumain, illetve egyéb nemzetközi tárgyalásokon.
Káoszhoz vezetne a közigazgatásban egy több tízezer fős közalkalmazotti elbocsátás - mondta a Magyar Nemzetnek Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
Az önkormányzati köztisztviselők 2008 óta nem részesültek illetményemelésben, az illetményalap továbbra is 38 650 forint. Szeptember 14-ére egész napos sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A hangulatból azt érzékelik, hogy ezúttal többen szüntetik be a munkát, mint júniusban.
Ma munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek ma a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.
"A vidék halálát jelenti", hogy a települési polgármesteri hivatalok dolgozóinak évek óta nem emelik a bérét – írta a közszolgálati dolgozók szakszervezete. A jelenlegi béremelési ígéretek csak kormánytisztviselőkre vonatkoznak, ezért az önkormányzati köztisztviselők június 22-ére, szerdára kétórás sztrájkot hirdetnek.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete közleményben tudatta: legvégső esetben sztájk lesz az elmúlt nyolc év miatt.
A Figyelő cikke szerint egy nap alatt áthelyezhetnék őket akár másik városba is.
Nem csak a minisztériumi háttérintézmények átszabásával jöhet leépítés a közszférában – írta a Magyar Nemzet.
Tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a közszféra vád alá helyezett dolgozóinak a most elfogadott törvénymódosítás szerint. Ha nem teszik, fegyelmi vétséget követnek el.
Részben meghátrált Áder akarata előtt a kormánytöbbség, és módosította a március elején visszadobott egyik törvényt. De nem változott, hogy nő a köztisztviselők kiszolgáltatottsága.
Tállai András NGM-államtitkár egy írásbeli kérdésre adott válaszából az derül ki, hogy a kormány nem tervezi az illetményalap növelését, szerintük az eddigi intézkedésekkel így is eléggé segítették a köztisztviselőket.
Romló életszínvonaluk, bérüknek az infláció mértékét el nem érő emelése miatt tüntetett szerda este Bécsben mintegy negyvenezer osztrák köztisztviselő.