Köze lehet a légszennyezésnek a vetélésekhez is
A Utahi Egyetem kutatói összefüggést mutattak ki a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között.
A Utahi Egyetem kutatói összefüggést mutattak ki a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordultak, hogy kötelezze a környezetvédelmi hatóságot egy érdemi levegőminőségi terv kidolgozására és végrehajtásának szigorú ellenőrzésére.
A párt azért döntött így, mert szerinte a hivatalok nem publikálnak adatokat a problémáról.
Két friss tanulmány szerint nem csak egészségügyi problémák vezethetnek szívrohamhoz, a légszennyezettség, a magas zajszint, valamint a borús, hideg idő sem tesz jót a szívnek.
A világ legnagyobb elektromos kerékpárflottájával már érdemben lehet harcolni a légszennyezettség ellen.
A helyes fűtési módok alkalmazása mellett részesítsék előnyben a tömegközlekedést, és minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, javasolják.
Miskolcon arra kérik a helyieket, hogy inkább ne használják autóikat, és ne égessenek hulladékot.
Egy kínai ötlet nyomán légtisztító tornyokat építenének Újdelhiben, hogy megtisztítsák a város (nagyon) szennyezett levegőjét.
2050-re a világ népességének kétharmada él majd városokban, ezért az épületek energiahatékonysága döntő fontosságú lesz.
Szombaton is csapnivaló a levegőminőség az ország számos pontján.
Brit anyák méhlepényében találtak rá a kutatók az apró szemcsékre, elsőként szolgáltatva közvetlen bizonyítékot arról, hogy a légszennyező részecskék képesek a várandós nők szervezetén áthaladva a méhlepényt is elérni.
Az olasz főváros biodiverzitását és légszennyezettségét tanulmányozzák méhek segítségével olasz méhészek, akik Róma központjában 15 méhkaptárt helyeztek ki épületek tetejére.
Egy kutató arra jutott, hogy az amerikai nemzeti parkokban ugyanolyan nagy az ózonkoncentráció, mint egy nagyvárosban, sőt.