#matematika

Nem az a kérdés, hogy valaki hülye-e a matekhoz, hanem az, hogy miben jó

Ma az iskolai tárgyak legnagyobb mumusa a matematika, pedig több frissen megjelent kötet is azt bizonyítja, hogy kifejezetten érdekes tudományról van szó, amely alakítja és meg is magyarázza a körülöttünk lévő világot. Az a jó hírünk van sokak számára, hogy egy matematikus gyakorlatilag feloldozza a matekvakságban szenvedőket, és azt álltja, nem kell mindenkinek matekzseninek lenni.















Házi matek: túlélési gyakorlat szülőknek és gyerekeknek

Bár Vekerdy tanár úr is megmondta, hogy a gyerekkel együtt tanulni semmi jóra nem vezet, a jelenlegi helyzet felülírja ezt a szabályt. Próbáljunk meg hát csak a jóra emlékezni, és idézzük fel a rég tanultakat. Gyorstalpalónkon - amelyhez a Segíts a gyerekednek! Matek lépésről lépésre és a Hogyan legyünk jók matekból? című könyveinket vetettük be - három matematikai anyaghoz adunk rövid leírást.





Meghalt Aczél János

Elhunyt Aczél János matematikus, az MTA külső tagja; a függvényegyenletek elméletének nemzetközi hírű kutatóját életének 96. évében a kanadai Waterlooban érte a halál.