#megújuló energia

Lassan forrásponton a biogázszektor, de a gazdák még vonakodnak odaadni a trágyát

Mozgásba lendül a hazai biogázágazat, amelyben komoly potenciál rejlik. Sok még azonban az akadály, a buktató és a nyitott kérdés. Villamosenergiát termeljünk vele, vagy biometánként pumpáljuk a gázvezetékbe? A biogázzal villamosenergiát termelő kisebb üzemeket támogassuk vagy a nagy biometán-termelőket? És egyáltalán, hogy fogjuk rábírni a gazdákat, hogy a trágyájukat ne csak kiszórják a földekre, hanem a gázfejlesztő mikrobákat lakassák jól vele?




A gazdák nagyot kaszálhatnának a szélkerekekkel

A klímaváltozás közepette a mezőgazdasági termelés egyre bizonytalanabb és egyre költségigényesebb. A szélerőművek kevés helyet foglalnak, így jól passzolnak a mezőgazdasághoz, a megtermelt áram felhasználható helyben, vagy pluszbevételt hozhat.



Itt a fordulat: heteken belül csatlakozási engedélyt kaphat egy sor új szélerőmű

Mégsem kell 2029-ig várni az új szélerőművi kapacitások engedélyezésére: a kormány úgy döntött, két hónapon belül kiosztják a csatlakozási engedélyeket azokra a projektekre, amelyeket 2030 előtt megvalósítanának. A 2030 utánra időzített igényeket viszont – legyenek azok bármilyen megújulók – elutasítják, és új szabályok alapján bírálják majd el.




Egy paksnyi naperőművet építenének Magyarországon a kínaiak

Mintegy 2-2,5 gigawatt naperőművi kapacitást építhetnek az országba települő kínai akku- és autógyártók. A kormány frissített energiastratégiája 2030-ig összesen 6 gigawatt plusz kapacitással számol. Közben az európai napelemgyártókat tönkreteszi az olcsó kínai import. Az EU azonban aligha fog lépni, az importra ugyanis szükség van az energetikai zöld átmenethez.


Lassan fizetnek az első nyerteseknek az állami napelempályázaton, de vannak buktatók a 75 milliárdos programban

Árgus szemekkel figyelhetik ezekben a napokban e-mailjeiket a Napenergia Plusz program leggyorsabb jelentkezői: vajon pozitívan bírálták-e el a pályázatukat? Van, aki már tudja. A kormány 75 milliárd forintból segít hozzá 15 ezer háztartást, hogy energiatárolókkal kombinált napelemes rendszert telepíthessenek. Sokan bíznak a programban, bár közel kétszeres a túljelentkezés, de egyelőre feleannyian adtak be pályázatot is, mint ahányra pénz van. Az egyes háztartások elvileg jól járhatnak, de az összképet illetően vannak még kérdések és szakértő segítségével mutatjuk be a buktatókat.






Nem fizet az állam, meg is feneklett legalább egy napelemes cég: pályázók százai futnak a pénzük után

Több százan futnak a pénzük és vágyott napelemeik után a 2021-es napelemes pályázat nyertesei közül, miután kivitelezőjüknék pénzügyi nehézségek léptek fel. Az érintett vállalkozás lehívta a támogatási előlegeket, és önerőt is átvett az ügyfelektől, telepített is több rendszert, illetve leszállított számos berendezést, de sok ügyfél esetében nem jutott semmire. Az érintett ügyfelek elkeseredettek, kétségbeesetten keresik a megoldási lehetőségeket, volt aki feljelentést is tett. A cég illetékesei széttárják a kezüket, és az államra mutogatnak: bő két éve nem kapják meg az elnyert pályázati támogatásokat, miközben a beruházási költségek őket terhelik. Hogy mikor akar fizetni a kormány, amely közben már új napelemes pályázatot is kiírt, az a kormányinfón sem derült ki, hiába kérdeztük.