Ricky Martin a negyedik gyereket várja a férjével
Egy emberi jogi eseményen jelentette be az énekes, hogy bővül a család.
Egy emberi jogi eseményen jelentette be az énekes, hogy bővül a család.
A szlovák főváros főpolgármestere és az ember jogi ombudsman is támogatja a hétvégi szivárványos menetet – írta az ujszo.com.
Ezzel az ötödik dél-amerikai ország a sorban, ahol engedik a meleg párok házasságát.
Pedig tartottak a melegházasságról népszavazást, és ott nemet mondtak rá.
Még nem hallották Kövér Lászlótól, mi a világ rendje.
A parlament döntése alapján hivatalosan nem szabad nemekre utaló módon megnevezni a diákok szüleit, a melegházasságra tekintettel az 1-es és 2-es számú szülő kifejezéseket fogják használni.
Nem féltik a huszita keresztény örökséget meg az identitásukat.
Nem a szigetország lesz az első állam Ázsiában, ahol törvényes lesz a melegházasság.
Tajvan népszavazást tart az azonos neműek házasságáról. Kemény, álinformációkkal és félelemkeltéssel teli kampányon vannak túl.
Az új alkotmányba viszont bekerül a magántulajdon, és talán a melegházasság is.
Korábban turisztikai vezetőként csábította frappáns szövegekkel az utazókat, aztán ő lett a sokat vitatott, hajómegállító menekültügyi intézkedések atyja.
Melegházasságot támogató szlogennel díszített tortát rendelt a vásárló, amit a pékség elutasított. Az ügy most az egyenlőséget és a lelkiismereti szabadságot érintő kérdéseket is felvet.
Továbbra sem nagyon tolonganak a család fogalmát a magyar alaptörvényhez hasonlóan meghatározni kívánó népszavazáson. A magyar többségű megyék a sereghajtók a részvételben.
A precedensértékű ügy előzménye egy román-amerikai pár esete.
A cseh kormány nem szeretné, ha kizárólag férfi és nő köthetne házasságot a jövőben Csehországban. A végső szót a parlamenti alsóház képviselői mondják ki.
Szerinte ugyanazt tesszük, mint a nácik, csak épp kesztyűben.
Richard Madaleno arra építi a kampányát, hogy felbosszantsa Donald Trumpot.