A címben megfogalmazott kijelentést állítja Seres László minapi írásában, vagy legalábbis valami ilyesmit, mert leginkább maga sem tudja eldönteni, hogy a tortasütés vallásgyakorlás-e vagy inkább a szólásszabadság megnyilvánulása. Seres azok közé a melegek jogegyenlőségét elvileg, önmeghatározásuk szerint pártoló közírók közé tartozik, akik gyakorlatilag mindig a jogegyenlőségi aktivizmus ellen emelnek szót, mivel ugyanúgy nem tartja kívánatosnak a gazdasági liberalizmusra rátelepedő emberi jogi aktivizmust, a néhai SZDSZ örökségét, ahogy Schiffer András is szeretné megóvni az újbaloldali útkeresést a kisebbségi jogkövetelések mételyétől.

Ezeknek a mélyen átélt averzióknak aztán olyan mókás következményei vannak, mint hogy Magyarországon legalább tucatnyi újságíró retteg annak a politikai korrektségnek a túlkapásaitól, amely politikai korrektség nálunk mind a mai napig teljesen ismeretlen fogalom. Egész showműsorok élnek meg az ordítva rettegő celebekből (hajdani kritikus, vagy mi, maga sem emlékszik már), akik többnyire kénytelenek az amerikai egyetemek viselt dolgaival megismertetni a publikumot, hogy aztán együtt retteghessenek közönségükkel a ló túlsó oldalától. Mindeközben nálunk, a ló innenső oldalán nyolc éve az ellenkező irányba haladnak a dolgok, éppen elérkeztünk oda, hogy az államilag asszisztált gyerekvállalásban megátalkodottan nem együttműködő melegek legyenek az új közellenség (igaz, tiltjuk is nekik, még jó hogy). Évről évre az a kérdés, idén hogyan tudja megóvni a rendőrség a melegfelvonulást, ha ugyan hajlandó és akarja még egyáltalán, vagy már tiltja ezt is a pudingállagú gránitszilárdságú. Nálunk állami pénzt csak az amerikai egyetemek idehívott üldözöttjei kapnak, az állami szócsövek a gender-témák kutatóit listázzák, mifelénk azért járnak bíróságra a meleg közszereplők, mert sértőnek találják, hogy nem mindenki fogadja el arcpirító hazugságaikat. Itt nincs melegházasság, és belátható időn belül nem is lesz, hiszen beleírta az alkotmányba egy vállaltan nem meleg. Aki tekintettel volt az ellenkező véleményen lévőkre, gondolom.

Szóval, nem ez a fontos, hanem az amerikai keresztény pékek elidegeníthetetlen jogai, különös tekintettel az esküvői torták sütésére. Seres első állítása, hogy a meleg pár kiszolgálásának megtagadása azért nem szexuális irányultság szerinti diszkrimináció, mert a pék, saját elmondása szerint legalábbis, más termékeivel szívesen kiszolgálja a melegeket. Hogy mégis honnan tudja egy cukrász, hogy aki rigójancsiért áll sorba az üzletében, az meleg személy, az az apróság nem derül ki a történetből, hiszen az egyetlen eset, amikor magából az üzleti viszonyból, a leadott megrendelésből kiderül egy cukrász számára az ügyfele szexuális irányultsága, az az esküvői torta. Más eset nincs. Ebben az egyetlen esetben pedig nincs kiszolgálás melegeknek. Látható tehát, hogy már minimális kritikai hozzáállással kérdéses a pék védekezése, azonban tényleg nem várható el egy magasztos ideológiai célokért hevülő honfiútól, hogy figyelemmel legyen választott tárgya emberi gyarlóságaira. Nekem pedig fontosabb a Seres érvelése mögötti elv, miszerint elég, ha bizonyos szempontból kezelik egyenlően a kisebbségi polgárt ahhoz, hogy a jogegyenlőség teljes pompájában ragyogjon.

Tehát, ha egy cipőboltban a fehérek megvehetnek minden árucikket, de a feketék csak szandált, mert nekik az való a tulajdonos lelkiismereti meggyőződése szerint, akkor Seres László szerint nincs itt semmi látnivaló. Hiszen nem a személlyel van gondja az eladónak, ez nyilvánvaló, hanem csakis a világ dolgainak helyes mederben tartásához kívánt a maga szerény eszközeivel hozzájárulni. Van egy kiforrott elképzelése a világ egészéről, benne a feketékkel, akiknek a helyesen értelmezett életvitele egész egyszerűen nem teszi szükségessé számukra a szandáltól különböző lábbelik megvásárlását. Indokolatlan érzékenység lenne személyes sértésnek venni a lelkiismereti szabadságnak ezt a nemes, embertársait féltőn óvó megnyilvánulását, amely mentes minden karcos dühtől és indulattól.

Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Seres László további tanáccsal is szolgál kikosarazott vásárlóknak: menjen másik üzletbe! „piacgazdaság van, csak Denverben tucatnyi cukrászda vállalta volna a megrendelést, az állam senkit sem kényszeríthet egy üzlet megkötésére” – írja, hiszen vannak ideológiailag kevésbé képzett cukrászok is, akik, bármennyire fájó ezt kimondani, bizony eladnak bármit bárkinek, csak pénzt kapjanak érte. Semmi nevelő szándék, jövőbe vetett hit, lelkiismereti hang, csak csilingeljen a pénztárgép! Azonban, és ezen a ponton én kérek elnézést a kedves olvasótól, hogy Seres Lászlóval szemben magamra kell vállalnom a piacpárti álláspont ismertetését, a szerződéses szabadság, hasonlóan minden más szabadsághoz, nem korlátlan.

Először is, az a cukrász, aki nyilvánosan hirdeti tevékenységét akár csak boltjának cégérével is, közszemlére teszi portékáját és kiírja árát, esküvői torta esetén mintát mutat be és kondíciós listát közöl, szerződéskötési ajánlatot tett, amihez a későbbiekben már kötve van. Ennek a kötelemnek nyilvánvaló sérelme olyan lelkiismereti körülményre hivatkozva megtagadni a rendelés felvételét, ami kívül esik a szerződés tárgyán. A vállalkozási szerződésnek ugyanis van egy tárgya, a termék elkészítése, és ami ezen kívül esik, az nem ok az elállásra. Különösen, ha ténykérdés, hogy a torta megsütésével nem vesz részt az esküvőn a cukrász, nem kell azt sem helyeselnie, sem elleneznie, sem bárhogyan viszonyulnia hozzá, az ő dolga sütni egy süteményt. A saját cukrászdájában. Akár arról sem kell tudnia, hogy az milyen alkalomból és kinek készül. Ez ilyen egyszerű. Persze bárki megteheti, hogy szándékosan megnehezíti az életét, és összekeveri a munkáját a vallásgyakorlásával, azonban erre is van megoldás: ebben az esetben szolgáltatását hangsúlyozottan vallásosként kell meghirdetnie, cukrászdája kirakatába szentelt vizet, misebort, ostyát és templomi kalácsot kell tennie a Mária-szobor mellé, ily módon vallásos meggyőződését beemelve a világi szerződéses viszony sáncai mögé. Ezek után megkövetelheti, hogy kisebbségi, vallásos vásárlói figyelembe vegyék és elismerjék termékei eszmei hozzáadott értékét, a termék jellemzőjeként.

Sőt, azt is megteheti, ha nem képes összeegyeztetni lelkiismeretével a munkájával óhatatlanul is együtt járó helyzetek kezelését, hogy más foglalkozás után néz, vagy pedig, amint az esetünkben éppen elegendő lett volna, csak az esküvői torták sütésével hagy fel. Választási lehetősége tehát lett volna, éppen csak ahhoz nincs joga, legalábbis a magyar antidiszkriminációs törvény szerint, remélem, hogy nincs hozzá joga, hogy megrendelői között szexuális irányultságuk szerint válogasson. Akár csak bizonyos termékek vagy szolgáltatások megvásárlására vonatkozóan is. Seres László téved, amikor azt hiszi, hogy a szerződéskötési szabadság a piacgazdaságban azt jelenti, hogy teljesen szabadon megkülönböztethet bárki bárkit kénye-kedve és különféle vallásos babonái szerint. Ezzel szemben a helyzet az, hogy még egy albérlet nyilvános meghirdetése esetén sem járhat el önkényesen az ajánlattevő. Bár a racionális piaci viselkedés egyébként is kizárná a piaci viszonyokkal nem összefüggő szempontok érvényesítését, vagy hosszú távon hátrányba hozná az irracionálisan viselkedőket, mégis, a tapasztalat azt mutatta, hogy ez nem elég. Vannak helyzetek, amikor egész közösségek előítéletesek, és az őket kiszolgáló piaci szereplők számára kifizetődő választás lehet az előítéletesség: erre válaszul születtek meg az antidiszkriminációs törvények.

Könnyű belátni, hogy ez a korlátozás éppen vallásos meggyőződésű polgártársaink érdekeit szolgálja leginkább: nem képzelhető el tényleges vallásszabadság anélkül, hogy ne húznánk meg a vallásos meggyőződés másokkal szembeni érvényesíthetőségének a szigorú és jól megszabott korlátait. Nem kényszerítheti rá vallásos meggyőződését munkaadó a munkavállalójára, fővállalkozó a beszállítójára, eladó a vevőjére. Abban a formában sem, hogy megtagadja a szerződéskötést vele, annak a nehézségnek kitéve, hogy más eladót kutasson fel, ha ugyan észszerű közelségben és áron talál egyáltalán. Fontos hangsúlyozni, hogy az állam nem kényszerít senkit semmire: amennyiben úgy dönt egy polgártársunk, hogy nyilvános szerződéskötési ajánlattal fordul mások felé, vagyis kilép a magánélet szférájából, csak abban az esetben köteles jogi formában is számon kérhető módon tiszteletben tartani mások lelkiismereti meggyőződését vagy életviteli döntéseit.

Seres úgy érvel, hogy a tiszteletet megkapta a homoszexuális személy, mint személy, de nem kényszeríthető az életvitelének akár csak hallgatólagos elismerésére vagy támogatására sem a vele szerződő fél. Érvelése azon a Katolikus Egyház által is hivatalos tanítás szintjére emelt képmutató hivatkozáson alapul, hogy megkülönböztethető a homoszexuális személy, mint tiszteletet érdemlő emberi lény, és van a tőle különböző szabad döntés a ténylegesen megélt homoszexuális párkapcsolatról, amit az Egyház elítél, mint morálisan rossz cselekedetet. A tanítás ki is mondja, hogy az Egyház által elvárt felelős magatartás a homoszexuális irányultságú személyek részéről az önmegtartóztató életvitel választása. Vagyis, lényegében arról van szó, hogy az Egyház elfogadja a melegeket, amennyiben nem melegek. Ugyanilyen fából vaskarika Seresnek az a hivatkozása, hogy lehetséges úgy megadni a tiszteletet a meleg vásárlóknak, hogy nem fogadjuk el őket meleg párként. De hát a meleg irányultság párkapcsolati választás, ha ilyenként nem fogadjuk el, mi marad belőle, ami a tisztelet tárgya lehetne?

Kettős mércét is emleget Seres azzal kapcsolatban, hogy nyilvánvalóan provokatív szándékkal melegellenes tortákat rendeltek konzervatív aktivisták, azonban ebben az esetben is elfelejti akár csak a legalapvetőbb kritika tárgyává tenni a hivatkozását. A meleg pár saját házassági tortájukkal, amennyiben jelentést próbálunk tulajdonítani neki, önmagukra vonatkozóan tettek egy pozitív üzenetet önmaguknak, míg a konzervatív provokáció másokra vonatkozóan tesz negatív kijelentést. A különbség megint csak nyilvánvaló, a provokáció esetében nincs szó saját identitás megéléséről és ezzel kapcsolatban saját magukra vonatkozó üzenetről. Két különböző dolog, így aztán annyira nem meglepő módon különbözőképpen reagáltak a jogvédő szervezetek is. Ezt csak azzal lehetne párhuzamba állítani, ha keresztényellenes üzenetet hordozó torta sütésére akarták volna rábírni az egyszeri péket, amiről semmi hír.

Végül nem szeretnék igazságtalan lenni, elismerem, hogy vitapartnerem a magyar melegjogi helyzetről is megemlékezik nagy ívű eszmefuttatásában, ekképpen: „az ügy természetesen nem a meleg férfiak és nők emberi jogairól szól, hiszen szabadságukhoz és méltóságukhoz minden joguk megvan, Amerikában éppúgy, mint (elvileg) itthon, Magyarországon”. Azt a hétszázát, lemaradtam valamiről és már dúl a melegházasság alaptörvényes illiberáliánkban? A minden jogba milyen mérce szerint nem tartozik bele a gyerekek örökbefogadása és a mesterséges megtermékenyítés? Vagy arról lenne szó, hogy Seres László úgy támogatja a melegek jogegyenlőségét, hogy az egyenlőtlen helyzetet állítja be egyenlőnek? Nem lenne éppen példa nélküli. Schiffer András egy 2014-es pódiumbeszélgetésen osztotta meg velünk észrevételét, miszerint „a jogegyenlőség az LMBTQ-emberek vonatkozásában 80-90 százalékban megvalósult”. Ezt már szeretem, nem csak egy odavetett minden joguk megvan, oszt legyenek boldogok, hanem szép precízen, ahogy kell, elő a kockás papír meg a postairón, hogy azt mondja, örökbefogadás az ennyi, mesterséges megtermékenyítés leszbikusoknak az meg annyi, összeadva egy ember életében a gyerekvállalás mindösszesen 10-20 százalék.

Legyen elég ennyi.