#mementó

Mementó 1920: vita a társadalombiztosítás államosításáról
 

Mementó 1920: vita a társadalombiztosítás államosításáról

Most, amikor a magánnyugdíjpénztárakról annyi szó esik, érdemes felidézni az 1920-as vitát a munkásbiztosítókról. Már a Horthy-rendszer kezdetén is felvetődött, hogy az állam ráteszi a kezét a korábbi törvények által kialakított, részben önigazgató társadalombiztosítási szervezetekre. Ennek 1920-ban politikai jelentősége volt, hiszen a munkásbiztosítókban szociáldemokrata befolyás is érvényesült.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1920: zsidó milliomosok „tévedésből” a toloncházban
 

Mementó 1920: zsidó milliomosok „tévedésből” a toloncházban

A Horthy-rendszer kezdetén, 1920-ban nem csupán az egyetemi felvételiknél korlátozták törvényben a hazai zsidóság továbbtanulását, hanem rendeletet is hozott az első Teleki-kormány az 1914 után betelepült, „zsidó fajhoz tartozó külföldiek kiutasításáról”. A rendelet végrehajtásakor a rendőrség egy alkalommal kicsit „túlbuzgó” volt.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1917: az osztrák-magyar uralkodó a lengyel koronáról álmodott?
 

Mementó 1917: az osztrák-magyar uralkodó a lengyel koronáról álmodott?

Hihetetlen diplomáciai sürgés-forgás indult meg a nagyhatalmaknál 1917 novemberében. A bolsevik hatalomátvétel egybeesett Finnország önállósodásával, a Kínáról szóló amerikai-japán egyezménnyel, illetve a „lengyel kérdés végleges megoldásáról” folyó német-osztrák-magyar tárgyalásokkal.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1917: mi történt a Téli Palotánál?
 

Mementó 1917: mi történt a Téli Palotánál?

A pétervári bolsevik hatalomátvételnek már az első napjaiban ellentmondásos hírek érkeztek arról, mi történt 1917. november 7-én éjjel a Téli Palotánál, és kapott-e egyáltalán szerepet az eseményekben az Aurora cirkáló. „17-es sorozatunk” második részében egy szikratáviratról is beszámolunk, amelyet az osztrák-magyar hadsereg fogott el.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1917: a Pesti Hírlap már
 

Mementó 1917: a Pesti Hírlap már "előre" írt a bolsevik forradalomról

Az 1917-es bolsevik hatalomátvételről feltűnően gyorsan adott hírt és igen jólértesült volt a Pesti Hírlap, amely majdhogynem üdvözölte az első napokban a „maximalisták forradalmát”, illetve Leninék „államcsínyét” vagy éppen „ellenforradalmát” – a megítélés még ugyanazon a lapszámon belül is változott Budapesten 1917. november 8-án és 9-én.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1956: Kádár és november 4. más nyertesei
 

Mementó 1956: Kádár és november 4. más nyertesei

A forradalom leverésekor, 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, a Nagy Imre-kormány a jugoszláv követségre menekült, és megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, Kádár János vezetésével. Az új kormány vezetőit orosz tankokkal hozták Pestre november hetedikén, és a közellátási kormánybizottság vezetését ekkor Nyers Rezsőre bízták. A közellátás megszervezése abban a pillanatban a legfontosabb feladat volt - a Népszabadság szerint.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Nagy válság idejére esett az óraátállítás bevezetése
 

Nagy válság idejére esett az óraátállítás bevezetése

A nyári időszámítástól búcsúzva azt nézzük meg, a 20. század Magyarországán milyen helyzetekben vezették be a tavaszi óraállításokat. A nyári időszámítás elrendelésére az első és a második világháború idején, illetve a sztálini iparosítás kifulladásakor, Nagy Imre első kormányzása alatt került sor. Negyedszerre pedig a második olajválság és a Kádár-rendszer pangása miatt kényszerült erre a vezetés.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1990: a taxisblokád története és következményei
 

Mementó 1990: a taxisblokád története és következményei

Két nappal az október 23-ai ünnepségek után, két nappal Antall József kórházba vonulását követően az MDF vezette kormány hirtelen bejelentette: drasztikusan, 65 százalékkal megemelik a benzin és a gázolaj árát. A döntést hihetetlen erejű felháborodás követte. A taxisblokád következményei azonban még ma sem teljesen világosak – erről is szól cikkünk, amelynek végén az akció rövid kronológiáját közöljük.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1990: kik és hogyan emlékeztek 1956-ra?
 

Mementó 1990: kik és hogyan emlékeztek 1956-ra?

Húsz évvel ezelőtt látszólag egyetértésben ünnepelték október 23-át a közjogi méltóságok. Ugyanakkor érdemes emlékezni rá, hogy pár nap múlva tört ki a taxisblokád, amely az egyik legnagyobb alkotmányos kihívás volt a frissen létrejött demokratikus rendszer számára.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Banánköztársaságok mintájára lettünk timföldnagyhatalom
 

Banánköztársaságok mintájára lettünk timföldnagyhatalom

Az Egyesült Államokban nem volt sok bauxit, mégis a világ legnagyobb alumíniumgyártói közé tartozott. Ezt irigyelhette meg a 60-as években a Szovjetunió, és a Karib-tenger banánköztársaságainak mintájára Magyarországon is felfuttatták a bauxittermelést, illetve az óriási mennyiségű vörösiszapot melléktermékként kibocsátó timföldgyártást.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó: hogyan emlékeztek korábban az aradi vértanúkra?
 

Mementó: hogyan emlékeztek korábban az aradi vértanúkra?

1920-ban a Kárpátokat siratták, 1950-ben az észak-koreaiakkal érzett együtt a Szabad Nép, és csak 1990-ben jött el az az idő, amikor végre ökumenikus szertartáson emlékezhettek meg az egyházak Aradon a tizenhárom honvédtábornokról. Áttekintettük a 20, 60 és 90 évvel ezelőtti október 6-ai ünnepségeket.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Amikor Demszkyék még a 4-es metró ellen kampányoltak
 

Amikor Demszkyék még a 4-es metró ellen kampányoltak

A túl drága négyes metró helyett alternatív megoldást javasolt a Demszky Gábor sajtótájékoztatóján megszólaló SZDSZ-es szakértő 1990-ben. Demszky megválasztása után viszont gyorsan finomodott a budapesti városvezetés álláspontja, erről egy mind a mai napig utolsónak számító, 1990-es metróavatáson győződhetett meg a nagyközönség.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1920: a numerus clausus születése
 

Mementó 1920: a numerus clausus születése

A Horthy-rendszer kezdetén hozott törvények közül máig a legvitatottabb az egyetemi felvételi keretszámokról szóló numerus clausus, amelyet 1920 szeptemberében, 90 éve fogadtak el. Szövegében nem szerepelt a „zsidó” szó, de a parlamenti vitából egyértelmű, hogy miről szól a jogszabály.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1920: a botbüntetéssel feltámadt a középkor
 

Mementó 1920: a botbüntetéssel feltámadt a középkor

Középkori rituális büntetési formát vezettek be 1920-ban Magyarországon, amikor a nemzetgyűlés kilencven évvel ezelőtt megszavazta a botbüntetést. Ezt a fenyítést végül nem alkalmazták, de a törvény parlamenti vitája jól illusztrálja a korszak hangulatát. A vitában egyébként „a szemet szemért, fogat fogért” ókori elve is felmerült.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Felajánlotta-e szolgálatait Horthy Kun Bélának?
 

Felajánlotta-e szolgálatait Horthy Kun Bélának?

Az Osztrák-Magyar Monarchia katonatisztjeinek jelentős részéhez hasonlóan Horthy Miklós is felajánlhatta szolgálatait a Tanácsköztársaságnak, Kun Béla azonban nem tartott igényt rá – legalábbis a volt népbiztos így emlékezett vissza 1919-re, amikor tizenhárom évvel később Moszkvában írt erről. A kutatások jelenlegi állása szerint nem dönthető el, hihetünk-e Kun Bélának.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Hatvan éve kezdett késni a 2-es metró
 

Hatvan éve kezdett késni a 2-es metró

Hatvan évvel ezelőtt jelent meg a kormányhatározat a mai kettes metró, pontosabban a „földalatti gyorsvasút-hálózat kelet-nyugati fővonala” építéséről. A tervek szerint már 1954-ben járnia kellett volna az új metrónak a Deák (Sztálin) tér és a Népstadion között, de a valóság egy kicsit más lett. Nemcsak az első szakasz, de a teljes vonal építése is jelentősen megkésett.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1950: „A néger nép és a Szovjetunió”
 

Mementó 1950: „A néger nép és a Szovjetunió”

Az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának egyik előfutára volt Paul Robeson. A sztálini Szovjetuniót dicsőítő énekes-színész az 1950-es Szabad Népbe is írt egy furcsa hangvételű cikket, amelyet most Mementó-sorozatunk részeként ismertetünk.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1950: párosverseny az első tanácsválasztásig
 

Mementó 1950: párosverseny az első tanácsválasztásig

Hatvan évvel a mostani önkormányzati választási kampány előtt, 1950. szeptember 8-án jelent meg a hír a kommunista pártlap, a Szabad Nép címlapján, hogy a „Népköztársaság Elnöki Tanácsa október 22-ére tűzte ki a helyi tanácsok tagjainak választását”.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1920: az egypárti uralom születése
 

Mementó 1920: az egypárti uralom születése

Mementó-sorozatunk e részét történelmi visszatekintéssel kezdjük a hazai „egypártok” őseiről, az Osztrák-Magyar Monarchia kormányzópártjairól. Összeállításunkban korabeli sajtóhírek alapján ezután részletesen felidézzük azt is, miként született meg a Horthy-rendszer „egypártja” 1920-ban, kilencven évvel ezelőtt.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mementó 1990: Göncz Árpádot elnökké választják
 

Mementó 1990: Göncz Árpádot elnökké választják

Húsz évvel ezelőtt, 1990. augusztus 3-án választotta az országgyűlés köztársasági elnökké Göncz Árpád írót. Ekkor már az SZDSZ-es Göncz betöltötte az ideiglenes államfői tisztséget, májustól augusztusig ugyanis az Országgyűlés elnöke volt.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós