Budapesten 1919 végétől 1920 őszéig a frontról hazatért egyetemisták, diákok alakítottak karhatalmi jellegű alakulatokat, egyetemi zászlóaljakat. Ezek és a később rájuk szerveződő társadalmi szervezetek, például a tudományegyetemi Turul Szövetség és a műegyetemi Hungária egyre nagyobb befolyásra tettek szert. A világháború idején több korosztály kimaradt az egyetemekről, így hihetetlen tömegek zúdultak a magyar felsőoktatásra, amely képtelen volt kezelni az 1919-20-ban hirtelen megnövekedett felvételi igényeket.

Így a jobboldali szervezetek részéről felmerült a nők és a zsidó származásúak (vallásúak) továbbtanulásának korlátozása. A nők felvételét egy 1918-as kormányrendelet visszavonásával korlátozták. Erről Paksa Rudolf írt a Rubicon történelmi folyóiratban idén megjelent, a numerus claususról szóló cikkében. A zsidó származásúak és vallásúak felvételi korlátozása azonban körülbelül egyéves folyamat végén következett be.

Horthy és Teleki aláírása az 1920. szeptember 24-i keltezésű törvényen

holokausztmagyarorszagon.hu

Erről Paksa így írt: az egyetemi zászlóaljak „felléptek vélt vagy valós forradalmárokkal szemben. Ez a gyakorlatban a Tanácsköztársaság és az őszirózsás forradalom híveinek üldözését és zsidóellenes atrocitásokat jelentett”. Paksa leírja, hogy a numerus clausus törvény megszületése előtt a gyakorlatban már erőszakkal kikényszerítette a felfegyverzett ifjúság a zsidó származású vagy vallású („zsidónak látszó”) diákok kiszorítását az egyetemekről és főiskolákról: „Módszerük egyszerű volt: a zsidónak látszó hallgatók ellen elkövetett atrocitásokkal elérték, hogy vagy csak a radikális ifjúság tanulhasson, vagy felfüggesszék az egyetemi oktatást – miközben buzgón kampányoltak a numerus clausus törvény megszületése mellett. Az 1919. őszi félévben nem tudott megindulni az egyetemi oktatás.”

A politika kiszolgálja az igényeket

Ekkor már a politikának is lépnie kellett, ám a Nemzetgyűlés nem az atrocitásoktól sújtott diákok mellé állt, hanem a felfegyverzett egyetemi zászlóaljak követeléseit támogatta. Jól jellemzi ezt Prohászka Ottokár püspök parlamenti beszéde – őt a Pesti Hírlap 1920. szeptember 17-ei száma idézte -, amelyet a numerus clausus, a felsőoktatásban bevezetendő felvételi keretszámokról szóló törvény vitája során mondott el.

A befolyásos képviselő, székesfehérvári püspök így szólt: „értsük meg ezt az ifjúságot, amelyet a szenvedély, a szenvedés, az elkeseredés belesodort ebbe a politizálásba. Ezzel egy percig sem akarom védeni az erőszakosságokat, de értsük meg ezt a szenvedő, lövészárkokból hazakerült és saját érdekeit itt valamiképpen leszorítva látó ifjúságot, hogy erőszakhoz is nyúlt.”

A Nemzetgyűlés ekkor már javában vitatta a numerus clausust, vagyis a „tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdasági-tudománykarra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló törvényjavaslatot”. A javaslatot Usetty Ferenc ismertette a Nemzetgyűlésben. A Pesti Hírlap szeptember 3-ai, másnapi tudósításból kiderül, hogy Usetty szerint „óvakodni kell a szellemi proletariátustól”. Szerinte a hallgatók számát kontingentálni kell, és már eleve tiltakozik, hogy úgy állítsák be a dolgot, mintha ez valamilyen felekezet ellen irányulna. A zsidóság számarányát messze fölülmúló arányban tódul az egyetemekre. A szellemi proletariátus csak forradalmakat fog szítani, mint szított a múltban is.

Ekkor a kormány előterjesztésében egyébként még nem szerepeltek olyan kitételek, amelyek egyértelműen a zsidóságra vonatkoztathatók, nem szerepeltek arányszámok, azokat ugyanis majd Bernolák Nándor javaslatára veszik bele a törvénybe.

A kultuszminiszter is igyekszik

Haller István kultuszminiszter Usetty felszólalása után megjegyezte: „Minket abban, amit most törvényben akarunk lefektetni, senki sem előzött meg, de ha egy más nemzettel is az fog történni, ami velünk, az is követni fog bennünket.” Haller egyébként hiába dicsekedett, Oroszországban Paksa Rudolf szerint például már korábban hasonló korlátozások léptek életbe a tanszabadság területén.

Bár Paksa szerint a korábbi vitákban - Bernolákkal és Prohászkával szemben - Haller ellenezte a zsidóságot korlátozó intézkedéseket, a miniszter is igyekezett megfelelni a közhangulatnak. „Nekünk olyan írók kellenek, akik nem magyar nyelven írnak csupán, hanem magyar érzéssel is, és a színpadra a magyar jellemet, és ha kell, a magyar bűnöket és hibákat viszik, de nem úgy, hogy a magyar falut és intelligenciát fenékig romlottnak állítják be” – mondta Haller, aki ezután beszélt az értelmiségi pályákon tanulók túlzott számáról is. „A túlprodukciót maguk az orvosok és az ügyvédek is konstatálják” szerinte, majd ezután statisztikai adatokkal próbálta kimutatni a Pesti Hírlap szerint, „hogy a túlprodukcióban a legerősebb koefficiens a magyarországi zsidóság, s így a korlátozás a zsidóságot érinti legerősebben”.

Józanabb hangok

Voltak persze valamivel józanabb hangok is, szeptember 4-én például a Pesti Hírlap Szádeczky Lajos professzor beszédéről számolt be. „Bár visszariad a tanszabadság megszorításától, a kényszerhelyzet hatása alatt megszavazza a javaslatot, de azzal a fenntartással, hogy mihelyt a kényszerítő okok megszűnnek, visszaállítjuk a teljes tanszabadságot hazánk és a kultúra javára.” Szádeczky előrelátása helyesnek is bizonyult, 1928-ban ugyanis eltörölték a zsidókat korlátozó passzust a törvényből.

Szintén a Pesti Hírlap idézi Vasadi-Balogh Györgyöt, aki arról beszélt, hogy ha valakinek kifogása van a javaslat ellen, „az még nem jelenti azt, hogy a liberális sajtó vagy liberális körök vállveregetésére pályázik”. „Nyakunkon az ellenség, körös-körül megszállva Magyarország nagy területe, az élő húst szaggatják le testünkről, s mi zsidót kiabálva akarjuk megmenteni az országot, ahelyett, hogy minden erőnket arra koncentrálnók, hogy helyreállítsuk a terület egységét, megteremtsük a nemzeti élet lehetőségét” – mondta keményen a képviselő. Vasadi-Balogh már akkor látta, „a numerus clausus olyanokat fog kirekeszteni, akik tehetségüknél fogva hasznára válhattak volna az országnak”.

Vasadi-Balogh után szólalt fel Bernolák Nándor, aki Hallerrel szembemenve, de a Turul Szövetséggel és Prohászkával egyetértésben keményebb megfogalmazást javasolt a törvénybe. Ötven társával együtt javaslatot tett az egyetemi felvételiknél követendő irányelvekről. Eszerint „az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérőknek szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilentized részét.”

Ez volt az a kitétel, amely a zsidóságot hátrányosan érintette, és a népességbeli százalékos arányukhoz kötötte felvételi keretszámaikat. A nemzetgyűlés végül ezzel a Bernolák-féle javaslattal együtt fogadta el a törvényt. Bernolák egyébként a vitában úgy vélte, hogy „ezzel a kérdéssel maga a zsidóság is foglalkozott már 1911-ben, mert megérezte, hogy nem egészséges állapot, hogy pl. az orvosi fakultáson 45 százalékkal szerepeljen, s hogy itt az ellenszenv olyan mértékben fog kitörni, ami rájuk nézve nem kívánatos.”

Prohászka: „Ez nem antiszemitizmus, hanem faji önvédelem”

Prohászka Ottokár

Wikipedia

Ehhez a véleményhez kapcsolódott szeptember közepén felszólalva Prohászka Ottokár is. Már idézett parlamenti beszédéből a Pesti Hírlap szeptember 17-ei száma kiemelte: „A numerus clausus gondolata nem idegen a mi világunkban. Már régebben elhangzott az a kívánság, hogy legyen numerus clausus, felekezetekre és nemzetiségekre való tekintet nélkül. Miért? Mert a jogászság olyan óriási árama a magyar közéletnek, hogy simpliciter egyáltalában nem boldogul. A magyar orvosok nemzeti szövetsége is rámutatott arra, hogy mi lesz, ha majd három év múlva újabb háromezer orvost dobnak ki a közéletbe anélkül, hogy kenyérhez juthatnának.”

Mindebből még nem következne, hogy Prohászka a zsidósággal szemben javasolná a numerus clausust, ez később tűnik ki beszédéből: „A mi problémánk nem abban áll, hogy a gentry tönkrement, hanem abban, hogy a helyét nem a magyar parasztságból felszívódott középosztály, hanem a zsidóság foglalta el. Tehát mi nem azt hibáztatjuk, hogy a zsidóság megteremtette a maga kereskedelmét, nem is tagadjuk azt, és a magyar nép nem is volt sohasem antiszemita. (…) abban van a hiba, hogy túlsúlyba került, a minket leszorító része lett. A mi egész nemzeti problémánk ebben áll. Ez nem antiszemitizmus, hanem faji önvédelem. Zsidó polgártársaim, ne vegyék ezt gyűlölködésnek, ne vegyék faji üldözésnek.”

Végül a püspök így zárta beszédét: „Én tisztelem-becsülöm a zsidók szerencséjét. Szerencsés nép. Tisztelem becsülöm a zsidó géniuszt és a zsidó hatalmat, amennyiben az a szellemnek a hatalma, de amennyiben a magyar nemzet géniuszát valamiképpen letöri, vagy pedig meghamisítja, állok elébe, és meg vagyok győződve, hogy velem együtt sokan. A Pesti Hírlap szerint ezután „hosszantartó élénk éljenzés és taps” következett, „a Nemzetgyűlés tagjai felállnak”. 

Végül a nemzetgyűlés Bernolák javaslataival együtt fogadta el a törvényt. Ez volt térségünkben – Paksa Rudolf szerint Oroszországot és Romániát leszámítva - az első olyan jogszabály, amely az ország lakosait faji-nemzetiségi, illetve vallási szempontból különböztette meg egymástól a modern korban.