Kilencven évvel ezelőtt, 1920. novemberének a végén a Népszava furcsa esetről számolt be, a „Milliomosok – a toloncházban” című rövid cikkében. Az írás szerint a főváros „megtisztítására” az 1914 óta ide bevándorolt „alkalmatlan idegenektől” a bejelentő hivatal által összeállított jegyzék alapján éjszakáról éjszakára razziaszerűen a lakásaikból állítják elő a kerületi kapitányságokra azokat az idegen honosokat, akiket el akarnak távolítani a fővárosból.
„Így vasárnap éjszaka az Eötvös-utca 37. szám alatt levő lakásukból a VI. kerületi kapitányságra állították elő a dúsgazdag Eskenasy Nachman nagykereskedőt feleségével és két nagykorú fiával” – írta a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja 1920 őszének utolsó napján.
Egy képviselő közbelép
Ám a VI. kerületi rendőrkapitányságon Eskenasyék kitoloncolási ügye hirtelen pozitív fordulatot vett: képviseletükben dr. Domonkos István nemzetgyűlési képviselő lépett fel nyilvánosan, és ő azt hangsúlyozta a Népszava szerint, hogy „a két fiú még 1914 előtt magyar állampolgár volt, az öregek pedig már 15-20 év óta állandóan följártak Bukarestből Budapestre; 1918 óta pedig állandóan budapesti lakosok”.
A szocdemek lapja szerint mindennek dacára a rendőrség az Eskenasy-családot a toloncházba vitette. „A saját autójukon vitték őket a toloncházba, de nem sokáig maradtak ott, mert a belügyminisztérium elrendelte az ügy sürgős revízióját és egy óra múlva az egész Eskenasy-család elhagyta a toloncházat” – tudjuk meg a lapból. (Az Eskenasyakat valószínűleg a Mosonyi utcai toloncházba vitték, ahová a Budapesten összegyűjtött csavargókat, koldusokat gyűjtötték be a Monarchia korában a rendeszet.hu közlése szerint, hogy hazatoloncolják őket – ezért volt érdekes hír 1920-ban, hogy milliomosok kerültek ide.)
Volt előzménye a jogszabálynak
De nézzük, hogy is történhetett meg mindez 1920 Magyarországán, Horthy Miklós kormányzóságának első évében, a pár hónappal azelőtt alakult első Teleki-kormány idején. A zsidók kitoloncolásáról szóló rendelet nem előzmény nélküli 1920-ban. Mementó-sorozatunk 1920-as részeiben korábban már írtunk arról a törvényről, amelyben a zsidó szó nem szerepel ugyan, de egyértelműen a hazai zsidóság továbbtanulását korlátozta, ez pedig a „numerus clausus”.
holokausztmagyarorszagon.hu
E törvényt 1920 szeptemberében fogadták el, és alighogy megszáradt a tinta a papíron – Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál kormányfő aláírásáról van szó –, október 3-án már újabb rendelet látott napvilágot, legalábbis az aznapi Pesti Hírlap címoldalán ismertette az új jogszabályt.
"Zsidó fajhoz tartozó külföldiek"
Eszerint „a m. kir. belügyminiszter a minisztertanács hozzájárulásával (…) rendeletet adott ki az 1914 óta hazánkba bevándorolt zsidó fajhoz tartozó külföldiek kiutasításáról”. Vagyis ez a jogszabály már a modern antiszemitizmus példája, hiszen nem vallási, hanem faji alapon különbözteti meg az embereket. (Nem mintha a vallási megkülönböztetés pozitívabb eljárás lenne.) A Pesti Hírlap cikke semmilyen utalást nem tartalmaz arra, miként állapítják meg egy külföldiről, hogy a kitoloncolási rendelet hatálya alá esik vagy sem.
A cikkben indoklás is olvasható: „A kormány, amely a keresztény nemzeti irányzat intézményes biztosítását és gyakorlati megvalósítását tűzte ki zászlajára, a hazafias közvéleményben már régóta megnyilvánult, de eddig nem eléggé méltányolt jogos közóhajnak is eleget tesz, akkor, amikor az ország jól felfogott érdekében ezeknek a túlnyomó részben a gazdasági életre káros, sőt, gyakran az államrendre is veszélyes, nem kívánatos elemeknek haladéktalan kiutasítását rendeli el.” Vagyis a numerus claususszal ellentétben, itt nem kertelt a kabinet, hogy miről van szó: a „jogos közóhajnak” akartak eleget tenni.
A rendelet "üdvös hatása" várható
Az indoklás gyorsan átcsap a jogszabály „hasznosságának” ismertetésébe: „A rendelet üdvös hatása az élelmezési és lakásviszonyok terén is várható, és már bizonyosra vehető, hogy a vaggonlakók elhelyezésének régóta vajúdó kérdése is rövid időn belül teljesen megnyugtató megoldást fog nyerni.” (A vagonlakók ekkoriban a trianoni határokon túlról érkezett magyarok, menekültek voltak, többnyire hivatalnokokról volt szó, akikre a kisantant államai nem tartottak igényt, illetve maguk döntöttek szülőföldjük, tartózkodási helyük elhagyásáról.)
A Pesti Hírlap cikke így folytatódik: „A belügyminiszter éppen azért, hogy e halasztást nem tűrő, közérdekű célok minél előbb megvalósuljanak, hatóságainak szigorú kötelességévé teszi, hogy a rendeletet a legnagyobb pontossággal, a legsürgősebben hajtsák végre. Az ügy teljes sikere érdekében azt is elrendeli, hogy a kiutasítások technikai foganatosításáig a kiutasítottakat családtagjaikkal együtt internálni kell.”
Azért kiskapukat hagytak
E rendelkezés magyarázza tehát, miért vitték toloncházba az Eötvös utcából az Eskenasyakat. De a jogszabály további része megvilágítja azt is, miért engedték őket szabadon olyan gyorsan, hiszen a „megalkuvást nem tűrő rendelet” tartalmazott néhány kiskaput is.
„A megalkuvást nem tűrő rendelet hatálya alól csak azok a zsidó fajhoz tartozó külföldiek vannak kivéve, akik vagy külföldi államok hivatalos megbízásából tartózkodnak az országban, vagy fontos magánügyben beigazolhatóan rövid időre jönnek az országba. Ez a kivétel azonban a galíciai lengyel és orosz zsidókra nem vonatkozik, mert ezek beözönlését a hatóságok ezentúl is mindenképpen megakadályozni kötelesek” – hangzott a furcsa szöveg, amely a zsidóellenes 20. századi magyar jogszabályok sorában nem az utolsó és korántsem a legdurvább volt, hiszen a harmincas évek végétől a negyvenes évek közepéig számos hasonló született még.
