Nincs jó bőrben Kína gazdasága, rekordon a fiatalokat sújtó munkanélküliség
Kínában a fiatalok munkanélkülisége új rekordot döntött, mert az ország járvány utáni fellendülése akadozik – írja a BBC.
Kínában a fiatalok munkanélkülisége új rekordot döntött, mert az ország járvány utáni fellendülése akadozik – írja a BBC.
Egy indiai e-kereskedelmi cég vezérigazgatója leépítette az ügyfélszolgálati részlegét: az emberek 90 százalékát kirúgta, a munka elvégzését pedig a mesterséges intelligenciára bízta. A cége rengeteget spórolt ezzel, de a kommentelők embertelennek tartják a döntését.
Háromezer fővel nőtt a foglalkoztatottság egy hónap alatt.
Válság idején jellemzően nő a munkanélküliség, ám most más a helyzet. A cégek optimisták a jövő kapcsán, a munkaerőhiány miatt pedig foggal-körömmel ragaszkodnak a dolgozóikhoz.
19 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt. A cégek a korábbi szokásokkal ellentétben nem elbocsátásokkal reagálnak a válságra, a munkaerőhiány akkora, hogy elég könnyen talál állást, aki szeretne.
India arányaiban is nagyobb munkaképes korú népességgel rendelkezik, mint bármely más nagy gazdaság. Hiába nő azonban a dolgozni képes emberek aránya, katasztrófához vezethet, ha nem sikerül munkát adni nekik. A kilátások vegyesek.
Jelentős hatással lehet a munkaerőpiacra a ChatGPT-t is hozó mesterséges intelligencia, főleg a szellemi munkát végzők lehetnek veszélyben. Ez azonban nem feltétlenül baj: idővel új munkakörök jöhetnek létre, így azok, akiket kiszorított az MI, visszatérhetnek majd a munka világába.
A diktátorától két évtizede megszabadított Irak hiába lett parlamentáris rendszer, az állam nem tudja ellátni feladatait, minden harmadik fiatal munkanélküli, a korrupció óriási.
Türingiában új munkahelyekre vágytak, ezért sem tiltakoztak annyira az akkugyár miatt, most úgy tűnik, van és lesz még munkahely, csak éppen vagy nem akarnak ott dolgozni, vagy nincs meg hozzá a képzettségük.
Nyolcezren vesztették el az állásukat februárban, az egy évvel korábbinál viszont még többen dolgoznak. Leépül a közmunkaprogram, sokan pedig most kezdenek az eddigi inaktivitás helyett állást keresni.
Miközben a kormány felcsavarta az idegenellenességet, Orbán Viktor pedig felhívta a vállalkozók figyelmét, hogy inkább magyarokat alkalmazzanak, minden korábbinál több külföldit hívnak Magyarországra dolgozni. Ha még több gyárat és nagy beruházást csábítanának ide, ahhoz még ennél is sokkal több dolgozó kellene – kérdés, honnan jönnének. A belső migrációban vannak még lehetőségek, de sok magyar nem szívesen költözne az országon belül. Hét ábrán mutatjuk, mit érdemes tudni a vendégmunkásokról és a magyar belső vándorlásról.
Ötezren vesztették el a munkájukat decemberről januárra.
Kétezer-négyszázan vesztették el a munkájukat decemberben.
A kormány a minimálbér felére rögzítette a közmunkásbért, így annak bruttója idén 116 ezer forint. A közmunkások fizetése évek óta leszakadóban van, mára mindössze az átlagkereset ötöde. A közmunka nem érte el a célját, legalább 80 ezer ember számára nem út a munkaerőpiacra.
Ezerkétszázzal többen dolgoztak novemberben, mint egy hónappal korábban.
Akkor jön egy még keményebb időszak, mikor a szorongásos, depresszív zavarok, alkohol és egyéb szerabúzusok, indulatkezelési problémák aránya amúgy is nagymértékben megnőtt. Mi segíthet átvészelni ezt az időszakot? Hogyan küzdjünk meg szorongásainkkal? Miért káros a kormány háborús retorikája és ellenségkeresése? Erről beszélgettünk Szondy Máté klinikai szakpszichológussal, családterapeutával.
Drámai zuhanás nincs a foglalkoztatottságban, de már hónapok óta folyamatosan romlik a helyzet.