Kórházba került Phil Collins
A pletykákkal ellentétben nem hospice-ellátásban részesül, hanem csak egy térdműtét miatt kellett befeküdnie.
A pletykákkal ellentétben nem hospice-ellátásban részesül, hanem csak egy térdműtét miatt kellett befeküdnie.
Bár a statisztikák szerint folyamatosan nő a rákos megbetegedések száma a világon, valójában sokkal jobb a helyzet, mint amilyennek elsőre tűnik. Olyannyira, hogy a történelem során soha nem volt még annyira túlélhető a betegség, mint napjainkban.
Az amerikai John Hopkins Egyetem kutatói a gyakorló műtétek során készített videókon tanították be azt a mesterséges intelligenciát, amely nemrég bizonyította: százszázalékos pontossággal képes önállóan operálni.
A Bayern játékosának eltört a sípcsontja, és a bokája is megsérült.
22 évvel ezelőtti sérülése miatt kellett műteni az 50 éves focistát.
A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára viszont arról beszélt szerda délelőtt, hogy várhatóan délutánra helyreáll a klimatizálás.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Egészen a húgyhólyagig eljutott az az USB-kábel, amellyel egy 21 éves férfi kísérletezett. Végül műteni kellett, hogy ne történjen komolyabb baj.
Jeszenszky Géza a kórházból nyilatkozott nem sokkal azután, hogy rátámadtak az utcán. Reagált arra is, hogy a fia szerint „évek óta a Sátánt szolgálja”.
A politikus jelenleg az intenzív osztályon lábadozik.
Minden beteget egyénileg kell vizsgálni.
Áprilistól például a 35-40 feletti testtömeg indexszel élő embereken már nem lehet csípő- és térdprotézisműtétet végezni, amíg le nem fogynak.
Kimutatható mértékben veszélyesebbek a pénteki műtétek, állapította meg egy amerikai-kanadai kutatás.
Brit orvosok az orrsövény-ferdülés kezelésére használt műtétet alkalmazták azokon a betegeken, akik hosszú Covidtól szenvednek, és nem éreznek sem ízeket, sem illatokat. A jelek szerint működik a dolog.
A betegséget még a korai szakaszban azonosították.
Egy hónap után derült ki, hogy a beteg állkapcsa eltört, és végül műtétre volt szükség. A rendőrség nyomoz az ügyben.
A Demokratikus Koalíció elnöke december óta nem tudott futni.
A Nemzet Színésze karácsony előtt szenvedett combcsont-repedést. Még tart a műtét utáni rehabilitációja, de nagyon bízik a mihamarabbi visszatérésében.
Rövid időn belül két sikeres beavatkozás is lezajlott a Semmelweis Egyetemen.
Áttörést jelenthet a xenotranszplantációban annak az amerikai nőnek az esete, akit még 2024 novemberében műtöttek meg New Yorkban, hogy génmódosított sertésvesét kapjon. Hamarosan Alabamába is hazatérhet.