Az Ajax csapatának otthont adó Johan Cruijff Arena vezetői évek óta dolgoznak azon, hogy a stadion megújuló energiával működjön. Augusztus 11-én végre sikerült ezt elérni.
A kínai Pejhang Egyetem kutatói olyan miniatűr drónt építettek, amit nem hagyományos elektromotorral szereltek fel. Ez a változtatás komoly előrelépést hozott az ilyen eszközök fejlesztése terén.
Akár több hőelnyelő tornyot is be lehet vonni abba a rendszerbe, ami a Nap hőjét hasznosítja az áramtermeléshez. Kína 2060-ra válna szén-dioxid-semlegessé.
Nagyot megy a napenergia hasznosítása, de főként a fotovoltaikus rendszerek terjednek, pedig van más alternatíva. A Nap hőenergiájának használatával akár sört is lehet főzni, és van módszer, hogy akkumulátorok nélkül tároljuk az energiát.
Nincs messze a pillanat, amikor a háztartások energiafogyasztása maximálisan a lehetőségekhez és az aktuális igényekhez igazodik majd. Ez egyfelől hatékonyabbá teszi például az áramellátást, másfelől a környezeti haszna is jelentős a pazarlás kiküszöbölésével – véli Almási László, az ALTEO portfóliómenedzsere.
A napelemek újrahasznosítása jelenleg súlyosan mérgező anyagokkal oldható meg csak, az olasz 9Tech nevű vállalat viszont mert nagyon álmodni. Jelenleg napi 800 napelem újrahasznosítása a cél.
Az Európai Unió célja, hogy 2030-ig 600 gigawatt fotovoltaikus napelem kapacitást építsen ki a kontinensen. Ezzel az EU nettó zéró technológiák iránti keresletének 40 százalékát fedezné. A jelentős mértékű bővítéshez rengeteg új, ezen a téren szakképzett munkavállalóra van szükség. Az induló Európai Napenergia Akadémián az első két évben 65 ezer munkavállaló át- és továbbképzése valósulhat meg.
A kanadai Waterlooi Egyetem kutatói a NASA mesterségesen előállított holdporával kísérleteztek, hogy kiderüljön, mi mindenre lehetne hasznosítani az anyagot. Az eredmény igen biztató.
Cégek bedőlését, profilváltást, bizalomvesztést eredményez a napelemes piacon a nyögvenyelősen futó 2021-es állami támogatási program. A megítélt összegek rendkívül lassú kifizetése és a bruttó elszámolásra átállás okozta keresletcsökkenés miatt azok a családi kis- és középvállalkozások vannak bajban, akik támogatását előszeretettel hangoztatja a kormányzat. Pedig ha bedőlnek a most pengeélen táncoló cégek, az akár az új Napenergia Plusz Program végrehajtását is elbizonytalaníthatja. Vannak ugyan pozitív jelek, de kérdés, hogy kitartanak-e a kampányidőszak után is?
Eddig 50 milliárd forintnyi összeget nyertek el a pályázók a Napenergia Plusz Programban. A 2021-es előző pályázatban 48 milliárdnál áll a kifizetett támogatások számlálója.
Évek óta küzdenek a lakossági ingyen napelemes pályázaton indulók és kivitelezőik a bonyolult és döcögő pályázati felülettel és a támogatás folyósításával, miközben a lebonyolító hiánypótlásokkal húzza az időt, és épphogy csak csurgatja a pénzt. A kormány a legújabb pályázatos kifizetésekkel veri a mellét, holott a három éve indult előző pályázat nyertesei közül kevesebb mint minden tizedik jutott hozzá a támogatáshoz.