Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Duna Aszfalt Kft. tavalyi 157 milliárdos bevétele mellett 24,4 milliárdos nyereséget ért el.
A teljes magyar építőipar történetében rekordnak számít az az eredmény, amit Szíjj László, Mészáros Lőrinc barátja és üzlettársának cége ért el tavaly: a Duna Aszfalt Kft. 157 milliárdos bevétel mellett 24,4 milliárd forintos adózott nyereségre tett szert 2019-ben - írja a G7.hu.
A Duna Aszfalton kívül csak két cég volt képes arra korábban, hogy egy év alatt 100 milliárd feletti bevételt érjen el: a Garancsi Istvánhoz köthető Market Zrt., 2017-ben és 2018-ban, illetve a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép volt, ami még 2014-ben és 2015-ben - még azelőtt, hogy a vállalkozó összeveszett volna Orbán Viktorral.
A Duna Aszfalt tulajdonosa a 24,4 milliárd nagy részét bent hagyja a cégben, a lap szerint ez arra utal, hogy valamilyen befektetésre készülhet, feltehetően a koronavírus-válságban időlegesen leértékelt cégeket szereznének meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.