Azért van ebben a havazásban valami varázslatos is – képek az országból
Egy csokorba gyűjtöttük az MTI által eddig kiadott képeket.
Egy csokorba gyűjtöttük az MTI által eddig kiadott képeket.
A miniszterelnök a Parlament ablakából kémleli a havas udvart.
Az alapító úgy véli, ma már nem sok ember, szervezet törődik az aposztróf helyes használatával.
Itt a szavazás eredménye.
A magyar mentőszolgálatnak megtetszett Elon Musk Cybertruckja és elkészítette a saját verzióját belőle. Parádés lett a végeredmény.
2rule, kolbász, focilabda, kalocsai hímzés – ötleteket ad a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, mi minden boríthatná az új magyar űrhajós szkafanderét.
Kész szerencse, hogy nem indította be és lépett le vele.
Miközben a fiatalok többek között azért tüntettek a Kossuth téren pénteken, hogy az ökológiai és klímaválság legyen a tananyag és az Alaptörvény része, addig a Parlamentben Kövér László és Simicskó István vezetésével arról beszéltek, hogy a fiatalok hazafias nevelése a legfontosabb.
Elemében volt a házelnök, ha ez nem szólítja meg a számítózó fiatalokat, akkor semmi.
Megnyílt Magyarország első underground scrap metal kiállítása.
És E.T. újra hazatelefonál.
A dán játékkészítő szerint az ő verziójuk garantáltan ütésálló.
A gyerekek vajon mit szólnak hozzá?
Ezekhez a pillanatokhoz egyszerűen felesleges kommentárt fűzni.
Zaklatott és halálosan megfenyegetett egy nőt egy férfi. Itt lenne az ideje különbséget tenni a „szerelem” és a „zaklatás” között.