szerző:
-W-

Elemében volt a házelnök, ha ez nem szólítja meg a számítózó fiatalokat, akkor semmi.

Konferenciát rendeztek az Országházban, mégpedig a hazafias és honvédelmi nevelésről. A házigazda Simicskó István volt, de a közönség nyilván a sztárfellépőt, Kövér Lászlót várta a legizgatottabban.

A teljes előadást olvassa el itt, aki kedvet kapott hozzá, mi csak a tracklistet közöljük:

  • Tudatfoglaló háború
  • Európa tudatmegszállás célpontja
  • Szupranacionális érdekcsoportok + Profitmaximalizálási törekvéseik
  • Elidegenítik a fiatalokat
  • Szó szerint azt se tudják magukról, hogy fiúk-e vagy lányok
  • Általános emberi értéktudat elsorvasztása
  • Teljesen eltorzított gendertan
  • Aláaknázzák a fiatalok nemi identitását
  • Óvodákban a fiúkból lányokat, a lányokból fiúkat nevelnek
  • Családnak az erőszak forrásaként való ábrázolása
  • Világkormányzás szükségszerűségének megkérdőjelezhetetlenné tétele
  • Lepel alatt hirdetett keresztényellenesség
  • Nemzeti sorstragédiába torkolló bomlasztás idegen sorban álló tettesei
  • Szellemi önvédelem

Ezek után Simicskó István, aki

a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos,

elújságolta, hogy kidolgozták a hazafias és honvédelmi nevelés stratégiájának tervezetét, amely a 2020-2030 közötti időszakra szól. A stratégia céljaként a hazáját szerető, nemzetéhez kötődő, anyanyelvét, kultúráját, hagyományait tisztelő nemzedékek felnevelését határozta meg. Ennek a projektnek kell majd elhárítania az említett borzalmakat.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter végül még megemlítette a

számítógép előtt üldögélő, és virtuális világban szocializálódó fiatalokat,

bízva abban, hogy az ő megszólításuk nem reménytelen ügy, ami a fentiek alapján megalapozott reménynek tűnik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Józsefváros előző, fideszes vezetése mozijegyeket vett több százezer forintért, Pikó Andrásék rászoruló gyerekeknek adják

Józsefváros előző, fideszes vezetése mozijegyeket vett több százezer forintért, Pikó Andrásék rászoruló gyerekeknek adják

A magyaroknak, a cseheknek és a lengyeleknek továbbra sem tetszik az EU zöld megállapodása

A magyaroknak, a cseheknek és a lengyeleknek továbbra sem tetszik az EU zöld megállapodása

Fotókon a Gyermekvasút csodásan felújított téli kocsija

Fotókon a Gyermekvasút csodásan felújított téli kocsija

A Pokémon Go alkotói egy másfajta világra vágynak, csinálnak is egy különleges szemüveget

A Pokémon Go alkotói egy másfajta világra vágynak, csinálnak is egy különleges szemüveget

Megkapott négy új helikoptert a Honvédség

Megkapott négy új helikoptert a Honvédség

Még pörög az építőipar, de már látszik az aranykor vége

Még pörög az építőipar, de már látszik az aranykor vége