Banán után sült krumplit ragasztottak szigszalaggal falra
120 ezer dolláros banán után jött az egycentes hasábkrumpli.
120 ezer dolláros banán után jött az egycentes hasábkrumpli.
Több autósnak is meggyűlt a baja egy lengyelországi parkolóház jeges felhajtójával.
A felvételek a tévében és a közösségi médiában is megjelennek.
És a sátánizmust is a rock okozza, de ez már meg sem lep.
Egy műalkotás lényege volt az inkriminált gyümölcs, de végül az esztétikai helyett a kulináris élvezet győzött. Bár, lehet, hogy az evéssel a másik művész üzent, és akkor meg megint a művészetnél vagyunk
Georgina Addison súlyos hallássérültként született, de négy hónapos korában kapott egy hallókészüléket.
Mikuláscsomag várta ugyanis a szabályosan leparkolt autóján.
Egyszer majd biztos mi is megértjük a lényeget, hogy mindezt miért is?
Nem díjazták a rendőrök annak a férfinak a kreativitását, aki tollal írta fel rendszámát egy kartondarabra, aztán az eredeti helyére tette.
Ráadásul a képeket is magyar fotós készítette.
Az amerikai Dude Perfect YouTube-csatorna sztárjai innovatív versenyt rendeztek.
"Erős Pista. Erős Magyarország" – írta a fotóhoz a miniszterelnök.
Csak egy tenyérnyi helyen kaparta le a jeget, aztán útnak indult.
A politikus egy Greta Thunbergről szóló cikket is beemelt mondandójához.
Nem tett jót a lábának a szél.