Vicces videóval is dolgozik a német kormány az otthonmaradásért
Azt tettük, amit tennünk kellett. Így lettünk hősök.
Azt tettük, amit tennünk kellett. Így lettünk hősök.
Annyira nagynak tűnt, hogy sokan nem hitték el, hogy igazi a felvétel róla.
A miniszter a járvány egyik slágerolvasmányát, A pestist lapozta fel.
A kis szemtanúk készítették a rendőrségnek a helyszínrajzokat.
Gurbanguly Berdimuhamedow tavaly egy egész könyvet szentelt az ország nemzeti örökségéhez tartozó kutyafajtának, amely most a fővárosban kapott szobrot.
A miniszterelnök jókedélyű beszélgetést folytatott a külügyminiszterrel, amelyben azt is elmesélte, hogy a járvány kitörésekor elolvasta Camus Pestis című könyvét.
A Black Lives Matter mozgalomra fehéreknek szóló üzenettel reagált volna valaki, de előkerül egy horogkereszt is.
Ez történik, ha egyszerre kell védekezni a koronavírussal szemben, és teljesíteni a gyerekek kívánságait.
„Paolo a hős, Coelho a király, a hűtőmágnes szószamuráj” – énekli Bella Levente.
A humoristánál jobban kevesen foglalták össze jobban a lényeget.
Szerencséje, hogy a szemét megvédte a szemüveg.
A közösségi médiás szabotőrök palacsintás képekkel zavarták össze az elnököt támogató felvonulás szervezését.
Az olasz férfi tangóharmonikával vidította fel a feleségét.
De a külső védelmiterv-gyakorlatról is megtudhatunk néhány fontos információt.
Még a „füleit” is behúzza menet közben.
Az amerikai elnök napok óta nem hajlandó elismerni a vereségét, most egy internetes troll jelezte, hogy ki a lúzer.
A katasztrófavédelem elnézést kért az esetért, kivizsgálják, mi történhetett.
A Beatles Sárga tengeralattjárója elég adekvát asszociáció.
Azt a munkáltatói igazolás is innen lehet letölteni, amivel kint lehet lenni este 8 és hajnal öt között.